dbo:abstract
|
- A Kismenők című TV műsor a TV2-n vette kezdetét 2016 tavaszán. A két műsorvezető: Ördög Nóra és Till Attila a két csapatkapitány azok közt a kismenők között, akik bejutottak a párbajokból. A négy zsűritag, Lajtai Kati, Hajós András, Ábel Anita és Apáti Bence volt, akik egy kismenő produkciójára egyenként 25 pontot adhatnak. Ebből 100 pont jön ki, de a közönségben ülő anyukák, apukák, nagyszülők és gyerekek is fejenként ugyanannyit adhatnak, tehát összesen 200 pontot kaphat egy kismenő a produkciójára. Az első és a második epizódban párbajoznak, ebből 14 ember továbbjut, vigaszágon pedig mindkét csapatból egy versenyző visszajuthat a zsűri döntése alapján. Aztán a harmadik epizódban az egyik csapatból 4 ember továbbjut, vigaszágon + 1. A negyedikben a másik csapatnál történik ez meg. A következő epizód már az 1. élő show, majd következik a 2. élő show, aztán az elődöntő és a döntő. A döntőbe 6 ember juthat, közülük pedig 1 megnyeri a 2 000 000 forintot + 100 000 forintot, mivel azt a 100 000 forintot mindenki megkapja, miután kiesett. A kieső versenyzőkre a 100 000 forint mellé még egy másik meglepetés is vár. A Kismenők 2016 győztese Szabó Bence. (hu)