Property Value
dbo:abstract
  • A kisváros szó alatt általában a falunál nagyobb, de a városnál kisebb települést értjük. A szó azonban utalhat az ilyen településen élő lakók összességére, és az ilyen település életvitelére, kultúrájára is. Némely esetben (főleg az angol nyelvterületen) a "town" szó a falu, illetve a város szinonimája. A town a "township" rövidítése is lehet. Manapság onnan lehet megkülönböztetni a kisvárosokat a falvaktól, hogy a kisváros ipara nagyrészt a kereskedelemből, illetve a nyilvános szolgáltatásokból áll (a városhoz hasonlóan), ellentétben a falvakkal, ahol leginkább a mezőgazdaság számít a fő iparnak. A szót minden országban máshogy értelmezik. Magyarországon például nincs hivatalos megkülönböztetés, ugyanis a köznapi értelemben a város szó egyszerre utal a nagyvárosra és a kisvárosra. Magyarországon egy falu elnyerheti a (kis)városi státuszt, ha megnövekedett életkörülményeket biztosít. Mivel kisvárosnak lenni azzal is jár, hogy a város megnövekedett támogatást kap a kormánytól, így több falu is megpróbálja megszerezni a városi rangot. A több, mint 50.000 emberből álló kisvárosok megszerezhetik a megyei jogú város rangját. Akadnak kivételek is, amikor kevesebb, mint 50.000 emberből álló kisvárosok szerezték meg a rangot: Érd, Hódmezővásárhely, Salgótarján és Szekszárd. 2013 közepén mindössze 23 ilyen jellegű kisváros volt Magyarországon. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1759495 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2838 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23661972 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Kisváros (fogalom) (hu)
  • Kisváros (fogalom) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of