| dbo:abstract
|
- A kiválasztási effektus a csillagászatban a mérések, megfigyelések egyik statisztikai hibáját jelzi, amikor a mérési módszer mintegy megszűrve a vizsgálandó objektumok vagy események körét, azok egy részét kiválasztja és a vizsgálódó elé tárja, más részét pedig elrejti, s ezáltal alapos megfontolások nélkül téves következtetések levonásához vezethet. A jelenség általánosan ismert a statisztikában, de ott inkább (selection bias) néven említik. Egy szélsőségesen leegyszerűsített példa: ha valaki úgy akarna csillagtérképet készíteni, hogy egy helyen állva egy álló napon keresztül berajzolná rá az éppen delelő csillagokat, azt tapasztalná, hogy az égbolt egy része (amelyet éjszaka lát) sűrűn tele van fényes és halvány csillagokkal, két másik része (amelyeket szürkületkor figyelt meg) ettől a résztől kifelé egyre kevesebb és átlagosan egyre fényesebb csillagot tartalmaz, míg egy negyedik része a Naptól eltekintve teljesen csillagmentes. A módszer hibája nyilvánvaló: a szürkületi és a nappali égbolton nem érdemes csillagokat számlálni. Elvileg ugyan minden létező csillag naponta delel, mégsem fogjuk látni őket (illetve alkonyatkor és hajnalban csak a fényesebbeket). Ezt a megfigyelési módszert egy második, kevésbé nyilvánvaló kiválasztási effektus is terheli: nem mindegy ugyanis, hogy milyen szélességen és milyen évszakban végezzük a megfigyelést. Magyarországról nézve például decemberben sokkal több csillagot látnánk, mint júniusban, hiszen hosszabb az éjszaka. Az esetek nagy részében azonban a kiválasztási effektus nem ennyire egyértelmű, és egy tudományos vizsgálatban komoly megfontolásokat igényel annak eldöntése, hogy a mérési adatokban mutatkozó tendencia valamely kiválasztási effektus következménye-e vagy természeti törvényszerűséget mutat. Másképpen fogalmazva: a megfigyelési eredményekből akkor lehet érdemi következtetéseket levonni, ha a kiválasztási effektust sikerült kizárni. (hu)
- A kiválasztási effektus a csillagászatban a mérések, megfigyelések egyik statisztikai hibáját jelzi, amikor a mérési módszer mintegy megszűrve a vizsgálandó objektumok vagy események körét, azok egy részét kiválasztja és a vizsgálódó elé tárja, más részét pedig elrejti, s ezáltal alapos megfontolások nélkül téves következtetések levonásához vezethet. A jelenség általánosan ismert a statisztikában, de ott inkább (selection bias) néven említik. Egy szélsőségesen leegyszerűsített példa: ha valaki úgy akarna csillagtérképet készíteni, hogy egy helyen állva egy álló napon keresztül berajzolná rá az éppen delelő csillagokat, azt tapasztalná, hogy az égbolt egy része (amelyet éjszaka lát) sűrűn tele van fényes és halvány csillagokkal, két másik része (amelyeket szürkületkor figyelt meg) ettől a résztől kifelé egyre kevesebb és átlagosan egyre fényesebb csillagot tartalmaz, míg egy negyedik része a Naptól eltekintve teljesen csillagmentes. A módszer hibája nyilvánvaló: a szürkületi és a nappali égbolton nem érdemes csillagokat számlálni. Elvileg ugyan minden létező csillag naponta delel, mégsem fogjuk látni őket (illetve alkonyatkor és hajnalban csak a fényesebbeket). Ezt a megfigyelési módszert egy második, kevésbé nyilvánvaló kiválasztási effektus is terheli: nem mindegy ugyanis, hogy milyen szélességen és milyen évszakban végezzük a megfigyelést. Magyarországról nézve például decemberben sokkal több csillagot látnánk, mint júniusban, hiszen hosszabb az éjszaka. Az esetek nagy részében azonban a kiválasztási effektus nem ennyire egyértelmű, és egy tudományos vizsgálatban komoly megfontolásokat igényel annak eldöntése, hogy a mérési adatokban mutatkozó tendencia valamely kiválasztási effektus következménye-e vagy természeti törvényszerűséget mutat. Másképpen fogalmazva: a megfigyelési eredményekből akkor lehet érdemi következtetéseket levonni, ha a kiválasztási effektust sikerült kizárni. (hu)
|
