Property Value
dbo:abstract
  • A prágai Josefov legnagyobb zsinagógáját, a Klausz-zsinagógát az U starého hřbitova u. 5-ben találjuk azon a helyen, ahol II. Rudolf császár idején a bölcs Löw rabbi tanított. A 17. században építették az ún. „cellák” (klojz) helyett (azt a három lakóházat nevezték így, amelyekben a hívek imádkoztak, tanultak és rituálisan fürdőztek). A cellák az 1689-es tűzvészben leégtek; a zsinagógát ezek romjain építették fel öt évvel később. A dongaboltozatos, barokk épület falait gazdagon mintázott stukkódíszek ékítik.Régen itt működött a zsidó temetkezési hivatal. A „Zsidó hagyományok és szokások” kiállítás a zsidók hagyományos szokásait mutatja be a bölcsőtől a sírig, eredeti okmányokkal (nyomtatványokkal és kéziratokkal). Több kiállított tárgy a prágai zsidó közösség kiemelkedő személyiségei (mint Löw rabbi) tetteit idézi fel. Az épületben múzeumi könyvtár és levéltár is van. Melléképülete (U Stareho hřbitova 3a) leginkább egy parányi középkori várra emlékeztet; 1906-ban építették a Zsidó Temetkezési Vállalat díszcsarnokául. 1944-ben a nácik itt rendezték be a gettó történetét bemutató kiállításukat. Állandó kiállítások: Zsidó szokások és hagyományok – Napi élet – Gyógyszerek a gettóban, halál, Zsidó temetések Csehországban és Morvaországban és a Temetkezési Vállalat (Egyesület) tevékenysége. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 263227 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1888 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23656027 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Klausz-zsinagóga (hu)
  • Klausz-zsinagóga (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of