Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A Klebelsberg-kastély egy jelenleg vendégházként, illetve kulturális rendezvényközpontként funkcionáló kastélyépület, amely Budapest II. kerületében található. A kastély Klebelsberg Kuno magyar politikus és jogász tulajdona alatt volt 1922-től kezdve a haláláig, amelyet követően a húgának és az özvegyének adott otthont. A Klebelsbereg által több ütemben bővített épületet a második világháború után már csak üdülőnek használták. 1949-ben kisajátította az állam a kastélyt, és kitelepítette Klebelsberg hozzátartozóit. A szocializmus alatt számos intézmény működött a kastélyban, a Szakszervezetek Világszervezete iskolája 1949-től 1954-ig, 1958-ig SZOT üdülő, majd 1970-ig a Pest Megyei Tanács Tüdőszanatóriuma. 1999-ig még a Rókus kórház, utána meg a Semmelweis kórház is odaköltöztette bizonyos részlegeit. A 2000-as évek elején az épület visszavásárlásával állam rendezte a tulajdonjogi pert, amely az épület magánosítása során keletkezett. 1999-től egészen 2015-ig üresen és lakatlanul állt az épületegyüttes, azonban az állam által elkülönített források segítségével megindult a felújítása 2015-ben. A 900 millió forint értékű beruházás lezárulására, valamint a kastély átadására 2017-ben került sor. (hu)

dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 3456 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:család
|
- Klebelsberg család (hu)
- Klebelsberg család (hu)
|
prop-hu:cím
|
- Templom utca 12–14. (hu)
- Templom utca 12–14. (hu)
|
prop-hu:hosszúság
| |
prop-hu:hosszúságiFok
| |
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
| |
prop-hu:hosszúságiÍvperc
| |
prop-hu:jelenlegiFunkció
|
- vendégház, rendezvényközpont (hu)
- vendégház, rendezvényközpont (hu)
|
prop-hu:kép
|
- Klebelsberg-kastély.jpg (hu)
- Klebelsberg-kastély.jpg (hu)
|
prop-hu:képaláírás
|
- A kastély a felújítás előtt (hu)
- A kastély a felújítás előtt (hu)
|
prop-hu:név
|
- Klebelsberg-kastély (hu)
- Klebelsberg-kastély (hu)
|
prop-hu:ország
|
- Magyarország (hu)
- Magyarország (hu)
|
prop-hu:pozíciósTérkép
|
- Budapest (hu)
- Budapest (hu)
|
prop-hu:rekonstrukciókÉvei
| |
prop-hu:szélesség
| |
prop-hu:szélességiFok
| |
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
| |
prop-hu:szélességiÍvperc
| |
prop-hu:település
| |
prop-hu:védettség
|
- műemlék (hu)
- műemlék (hu)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:állapota
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- Klebelsberg-kastély (hu)
- Klebelsberg-kastély (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:familyName
|
- Klebelsberg család (hu)
- Klebelsberg család (hu)
|
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
foaf:name
|
- Klebelsberg-kastély (hu)
- Klebelsberg-kastély (hu)
|
is foaf:primaryTopic
of | |