| dbo:abstract
|
- A kokárda (szalagrózsa, szalagcsillag vagy háromszínű rózsa) egy kör alakú, fodros szélű jelvény – mint magyar neve is mutatja – eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló, eredetét tekintve főúri ruhadísz. Első ábrázolásai a 18. század közepéről ismertek, francia és angol festményekről. Noha eredetileg ruhadíszek voltak, a kokárdákat hamarosan különféle szervezetek azonosításra is alkalmazták, mint a politikai pártok vagy katonai egységek. Valószínű, hogy a kokárdák a heraldikai szimbólumokból fejlődtek ki, és a késő középkori hadseregek viselték őket, hogy megkülönböztessék a barátot az ellenségtől a csatatéren. Kakas tollaiból is készültek kalapdíszek, a francia coq kakas, a cocarde, kakastaréj jelentésű szó, mely alapján az elnevezése ered. A 18. században a színes kokárdák használata Európában terjedt el azért, hogy e jelvény ( insigne d'un parti politique ) viselői valamilyen politikai irányzat felé kimutassák elkötelezettségüket. A francia forradalom idején előbb a kokárda szimbólum kapott kiemelt szerepet, majd később a trikolór, a háromszínű francia zászló is kialakult. A kokárda nem sok nemzetnél vált annyira meghatározó jelképpé, mint a magyaroknál. A háromszínű magyar nemzeti szimbólum a történelmi múlt, valamint a polgári forradalom eszméinek együttes megtestesítőjeként jött létre. A háromszínű kokárdának a magyarországi megjelenése Petőfi Sándor költőhöz kötődik, aki 1848. március 15. előtt ezt írta naplójában: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.” A márciusi ifjak eredetileg a március 19-ére tervezett ellenzéki lakomára készítettek maguknak nemzeti színű kokárdát és más szimbólumokat. A hagyomány szerint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének estéjén a pesti radikális ifjúság vezérei, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kapták az első kokárdákat, amelyeket a kabát hajtókáján vagy a mellrészén, a szív felőli oldalon viseltek. Petőfi Sándor eredeti kokárdáját a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik, amely egy hitelesítő irat tanúsága szerint, Petőfi tulajdonában volt. Magyarországon a kokárda viseletét nem szabályozza törvény, általában ezt a hagyomány alakítja. Először 1848-ban az áprilisi törvények 21. cikkelye rendelkezett a vízszintesen sávos piros-fehér-zöld színű magyar nemzeti zászlóról, amelyet 1848-49-ben már általánosan használtak polgári zászlóként is. Pálfi Albert Márczius Tizenötödike című lapja néhány nappal a forradalmi eseményt követően már így tudósított: „A királyi épületeknél a sárga—fekete szín helyébe a nemzeti vörös—fehér—zöld fog használtatni...másnap (már) az arisztokrata, a polgárság és proletár sereg a koldusokig felvéve a nemzeti cocardát”. A korabeli kokárdák a nemzetiszínű szalagnak egy középpont körül ékszerűen redőzött összehajtogatásával készültek úgy, hogy a vörös szín a rózsa kerületén helyezkedett el, utána pedig befelé a fehér és a zöld következett. A zöld gyűrűt néha külön szalagból készítették, hogy a rözsa szirmai elég nagyok legyenek. De egyéb, változatos formájú korabeli kokárdadíszek is léteznek, Temesváry Ferenc Eleink gyűjtötték... : fegyverek, hadiemlékek, ló- és viseleti tartozékok a szentesi Koszta József Múzeumban című művében szerepel egy ovális alakú bokréta, redözött szélű, piros-fehér-zöld keretben, közepében egy gyöngyből fűzött címerrel. (hu)
- A kokárda (szalagrózsa, szalagcsillag vagy háromszínű rózsa) egy kör alakú, fodros szélű jelvény – mint magyar neve is mutatja – eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló, eredetét tekintve főúri ruhadísz. Első ábrázolásai a 18. század közepéről ismertek, francia és angol festményekről. Noha eredetileg ruhadíszek voltak, a kokárdákat hamarosan különféle szervezetek azonosításra is alkalmazták, mint a politikai pártok vagy katonai egységek. Valószínű, hogy a kokárdák a heraldikai szimbólumokból fejlődtek ki, és a késő középkori hadseregek viselték őket, hogy megkülönböztessék a barátot az ellenségtől a csatatéren. Kakas tollaiból is készültek kalapdíszek, a francia coq kakas, a cocarde, kakastaréj jelentésű szó, mely alapján az elnevezése ered. A 18. században a színes kokárdák használata Európában terjedt el azért, hogy e jelvény ( insigne d'un parti politique ) viselői valamilyen politikai irányzat felé kimutassák elkötelezettségüket. A francia forradalom idején előbb a kokárda szimbólum kapott kiemelt szerepet, majd később a trikolór, a háromszínű francia zászló is kialakult. A kokárda nem sok nemzetnél vált annyira meghatározó jelképpé, mint a magyaroknál. A háromszínű magyar nemzeti szimbólum a történelmi múlt, valamint a polgári forradalom eszméinek együttes megtestesítőjeként jött létre. A háromszínű kokárdának a magyarországi megjelenése Petőfi Sándor költőhöz kötődik, aki 1848. március 15. előtt ezt írta naplójában: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.” A márciusi ifjak eredetileg a március 19-ére tervezett ellenzéki lakomára készítettek maguknak nemzeti színű kokárdát és más szimbólumokat. A hagyomány szerint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének estéjén a pesti radikális ifjúság vezérei, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kapták az első kokárdákat, amelyeket a kabát hajtókáján vagy a mellrészén, a szív felőli oldalon viseltek. Petőfi Sándor eredeti kokárdáját a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik, amely egy hitelesítő irat tanúsága szerint, Petőfi tulajdonában volt. Magyarországon a kokárda viseletét nem szabályozza törvény, általában ezt a hagyomány alakítja. Először 1848-ban az áprilisi törvények 21. cikkelye rendelkezett a vízszintesen sávos piros-fehér-zöld színű magyar nemzeti zászlóról, amelyet 1848-49-ben már általánosan használtak polgári zászlóként is. Pálfi Albert Márczius Tizenötödike című lapja néhány nappal a forradalmi eseményt követően már így tudósított: „A királyi épületeknél a sárga—fekete szín helyébe a nemzeti vörös—fehér—zöld fog használtatni...másnap (már) az arisztokrata, a polgárság és proletár sereg a koldusokig felvéve a nemzeti cocardát”. A korabeli kokárdák a nemzetiszínű szalagnak egy középpont körül ékszerűen redőzött összehajtogatásával készültek úgy, hogy a vörös szín a rózsa kerületén helyezkedett el, utána pedig befelé a fehér és a zöld következett. A zöld gyűrűt néha külön szalagból készítették, hogy a rözsa szirmai elég nagyok legyenek. De egyéb, változatos formájú korabeli kokárdadíszek is léteznek, Temesváry Ferenc Eleink gyűjtötték... : fegyverek, hadiemlékek, ló- és viseleti tartozékok a szentesi Koszta József Múzeumban című művében szerepel egy ovális alakú bokréta, redözött szélű, piros-fehér-zöld keretben, közepében egy gyöngyből fűzött címerrel. (hu)
|
