Property Value
dbo:abstract
  • A kolozsmonostori papírmalom, más néven papiros gyár Kolozsváron, a a kolozsmonostori apátsági templom dombja mögött, a Malomárok partján álló épület. (Nem azonos a 16. századi, Heltai Gáspár-féle papírmalommal.) A romániai műemlékek jegyzékében a CJ-II-m-B-07293 sorszámon szerepel. Első ízben 1741-ben említették, de feltételezések szerint már 1718–1719-ben működött. A működéséhez szükséges energiát a Malomárok vize biztosította. Első tulajdonosa a jezsuita rend volt, felszerelése a kolozsvári jezsuita akadémia felenyedi papírmalmából származott. A rend megszűnése után az erdélyi római katolikus püspökség tanulmányi alapjának birtokába került. 1783-ból fennmaradt vízjegye egy kulcsos címer és K. MONOSTOR felirat volt. A jelenlegi épület 1796-ban épült. A malmot 1797-ben korszerűsítették, ekkor évente 150 kötés írólapot, 200 kötés nyomtatólapot, 1000 kötés itatóslapot és 1000 kötés kartonlapot termelt. 1832-ben az épületet felújították, ekkor helyezték el a keleti falon az emléktáblát, melynek szövege: „IN RATIONEM FUNDISTUDIORUM M[AGNI] B [RINCI]P[A]TUSTRAN[SSILVA]NIAE [A]ECDIFICATUMA[NNO] 1726 REPARATUMA[NNO] 1832” azaz „Az erdélyi nagyfejedelemség / tanulmányi alapja / számára épült / 1726-ban, tataroztatott / 1832-ben.” 1840-ben Manvilovits Emanuel görög kereskedő, 1842-ben Bogdánffy Gábor örmény vállalkozó bérelte. 1847-től a tulajdonosa Dietrich Sámuel zsidó kereskedő volt. A 20. században paprika őrlésére használták. 1910 körül még működött, felszerelését 1963-ban beolvasztották, a malomköveket a Malomárokba dobták. Az épületet a játékkészítő szövetkezet raktáraként hasznosították. 2010-ben az épületnek csak a falai álltak, erősen rossz állapotban. (hu)

dbo:address
  • Cluj-Napoca, str. Calvaria 32. (hu)
  • Cluj-Napoca, str. Calvaria 32. (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1134981 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4095 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23285216 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
prop-hu:aut
  • Asztalos Lajos (hu)
  • Hlavathy Zsófia, Ambrus Zsolt (hu)
  • Asztalos Lajos (hu)
  • Hlavathy Zsófia, Ambrus Zsolt (hu)
prop-hu:cím
  • Cluj-Napoca, str. Calvaria 32. (hu)
  • Cluj-Napoca, str. Calvaria 32. (hu)
prop-hu:date
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:die
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 9738341442 (xsd:decimal)
prop-hu:kép
  • CalvariaNr32 .JPG (hu)
  • CalvariaNr32 .JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A papírmalom épülete 2013-ban (hu)
  • A papírmalom épülete 2013-ban (hu)
prop-hu:loc
  • Kolozsvár (hu)
  • Kolozsvár (hu)
prop-hu:lun
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:másNév
  • Papiros gyár (hu)
  • Papiros gyár (hu)
prop-hu:név
  • Kolozsmonostori papírmalom (hu)
  • Kolozsmonostori papírmalom (hu)
prop-hu:pag
  • 576 (xsd:integer)
prop-hu:per
  • Szabadság (hu)
  • Szabadság (hu)
prop-hu:red
  • Polis (hu)
  • Kolozsvár Társaság (hu)
  • Polis (hu)
  • Kolozsvár Társaság (hu)
prop-hu:rekonstrukciókÉvei
  • 1832 (xsd:integer)
prop-hu:subtit
  • Helynév- és településtörténeti adattár (hu)

prop-hu:tit
  • Kolozsvár (hu)
  • Moara de hârtie Cluj (hu)
  • Helytörténet – Kolozsvár – közelről: Gát, Kisszamos, Malomárok, zúgók, hidak (hu)

prop-hu:url
prop-hu:védettség
  • műemlék, CJ-II-m-B-07293 (hu)
  • műemlék, CJ-II-m-B-07293 (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommons
  • Category:Moara veche de hârtie (hu)
  • Category:Moara veche de hârtie (hu)
prop-hu:építésÉve
  • 1796 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kolozsmonostori papírmalom (hu)
  • Kolozsmonostori papírmalom (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Kolozsmonostori papírmalom (hu)
  • Kolozsmonostori papírmalom (hu)
is foaf:primaryTopic of