Property Value
dbo:MeanOfTransportation/length
  • 222000.0
dbo:MeanOfTransportation/width
  • 31000.0
dbo:abstract
  • Az IJN Kongó (金剛; Hepburn: Kongō, ’megsemmisíthetetlen’) a Császári Japán Haditengerészet első (csupa nagy ágyús) csatacirkálója, a névadó egysége volt. A hajóosztály többi hajóegysége a Hiei, a és a lett. Az 1930-as években csatahajóvá alakították át. A második világháborúban számos jelentős tengeri csatában vett részt, 1944. november közepén süllyesztette el a amerikai tengeralattjáró. 1906-ban a Brit Királyi Haditengerészet szolgálatba állította a világ első csatahajóját, az HMS Dreadnought-ot, mely 10 db (5×2) 305 mm L/45 ágyúból álló fegyverzetével fölülmúlta a világ addigi összes hadihajóját. 1908-ban pedig hadrendbe állt az első, 8 db (4x2) 305 mm L/45 ágyúval felszerelt csatacirkáló, azaz gyors, könnyű páncélzatú csatahajó, az HMS Invincible. Ennek nyomán hatalmas fegyverkezési verseny kezdődött, melyből Japán sem maradt ki: az 1911-es haditengerészeti programban megrendelték négy csatacirkáló építését. A Kongó volt az utolsó Nagy-Britanniában készült japán hadihajó, terveit Sir az angol cég konstruktőre készítette el a csatacirkálók alapján és ezek voltak a világ első hadihajói, amiket 356 mm-es ágyúkkal szereltek föl. A Kongót vele nagyjából egy időben elkészült brit csatacirkálótól könnyebb páncélzattal látták el, fegyverzetük egyenértékű volt. A Kongó építését 1911. január 17-én kezdték meg, 1912. május 18-án bocsátották vízre és 1913. augusztus 16-ra fejezték be, ezután Japánba küldték. Nevét az Oszaka prefektúrabeli után kapta. * Az amerikai haditengerészet azonosító rajza a Kongo osztályról, 1944-ből. (hu)

dbo:class
dbo:length
  • 222.000000 (xsd:double)
dbo:militaryUnitSize
  • 1360 fő
dbo:range
  • 20000 (xsd:positiveInteger)
dbo:shipDisplacement
  • 36600000000.000000 (xsd:double)
dbo:shipDraft
  • 9.700000 (xsd:double)
dbo:type
dbo:width
  • 31.000000 (xsd:double)
dbo:wikiPageID
  • 228669 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3496 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23148243 (xsd:integer)
prop-hu:fegyverzet
  • * 8 db 356 mm-es ágyú * 16 db 152 mm-es ágyú * 8 db 127 mm-es ágyú * Több mint 118 db 25 mm-es légvédelmi ágyú (hu)

prop-hu:hajtómű
prop-hu:hajóosztály
prop-hu:hajótípus
prop-hu:hatótávolság
  • 20000 (xsd:integer)
prop-hu:hossz
  • 222 m (hu)
  • 222 m (hu)
prop-hu:kép
  • Japanese battleship Kongo.jpg (hu)
  • Japanese battleship Kongo.jpg (hu)
prop-hu:legénység
  • 1360 (xsd:integer)
prop-hu:megrendelés
  • 1911 (xsd:integer)
prop-hu:merülés
  • 9,7 m (hu)
  • 9,7 m (hu)
prop-hu:név
  • Kongó (hu)
  • Kongó (hu)
prop-hu:sebesség
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:sorsa
  • --11-11
prop-hu:szolgálatbaÁllítás
  • 1913 (xsd:integer)
prop-hu:szélesség
  • 31 m (hu)
  • 31 m (hu)
prop-hu:vízkiszorítás
  • 36600.0
prop-hu:vízrebocsátás
  • 1912 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építésKezdete
  • 1911 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kongó (csatacirkáló) (hu)
  • Kongó (csatacirkáló) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Kongó (hu)
  • (hu)
  • Kongó (hu)
  • (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of