dbo:abstract
|
- A kontaktlencse korrektív, kozmetikai vagy terapeutikus lencse, amelyet a szem szaruhártyájára helyeznek. A korszerű kontaktlencséket a cseh kémikus, fejlesztette ki, aki egyúttal az elkészítésükhöz használt legkorábbi zselé feltalálója is. A kontaktlencsék legtöbbször ugyanazt a célt szolgálják, mint a hagyományos szemüvegek, de kis tömegűek, és gyakorlatilag észrevehetetlenek – sok lencsét ezért kissé kékítenek, hogy tisztításuk és tárolásuk egyszerűbb legyen. Ezzel szemben bizonyos kozmetikai célú lencséket azért festenek meg, hogy megváltoztassák a szem megjelenését. Becslések szerint mintegy 125 millió ember használ kontaktlencséket világszerte (2%), köztük 28-30 millióan az Amerikai Egyesült Államokban és 13 millióan Japánban. A használt és rendelvényezett lencsék típusa országonként változik. A kontaktlencse-viselésre több tényező is késztetheti a viselőket. Sokan úgy tekintik, hogy megjelenésük számára előnyös a kontaktlencse a szemüveggel szemben, de az esztétikai okokon kívül a kontaktlencsék nem párásodnak be, valamint az esős időjárás sem érinti őket. Jelentősen nagyobb látóteret biztosítanak, mint a szemüvegek, és alkalmasabbak sporttevékenység közbeni viselésre is, továbbá bizonyos szembetegségek kizárólag velük korrigálhatók. (hu)