Property Value
dbo:abstract
  • Koppány vezér, egyes forrásokban Cupan dux (962/964 – 997) Géza magyar fejedelem rokonának, Tar Zerindnek a fia volt. A jelenleg legelfogadottabb tudományos álláspont szerint Géza halála után a sztyeppei népekre jellemző szeniorátus elve alapján magának követelte a hatalmat, és a sztyeppei szokásjog (levirátus) szerint feleségül akarta venni Sarolt fejedelemasszonyt, Géza feleségét. Ebben a korban rohamosan terjedt szerte Európában a kereszténység, a két római birodalom, a Keletrómai Birodalom és a Német-római Birodalom határain túl letelepedett nomád és pogány népek körében, a Kárpát-medence pedig ekkoriban részben bizánci, részben római érdekszféra volt. Géza családja a nyugatról származó primogenitúra elve alapján Vajknak, a későbbi Szent István királynak követelte a hatalmat. A kitört hatalmi harcban István győzött és megszilárdította az új keresztény magyar államot, aminek kiépítését apja, Géza kezdte el. Mivel a magyar állam és a magyar nép kialakulása, etnogenezise és az első államhatalmi megszerveződése, a Magyar Fejedelemség még a sztyeppei kultúrkörben zajlott le, így István állama azzal a keleti örökséggel kezdett integrálódni a korabeli Nyugat-Európa szellemi és politikai világába. Koppány vezér legyőzését követően azután, amikor Csanád vezér 1028-ban legyőzte Ajtony vezért, István király befejezhette az ország végleges egyesítését. Kristó Gyula történész szerint a lázadó vezérek leverése után az új európai állam világi igazgatási szervezeteinek megszervezésével párhuzamosan elkezdődött az egyházmegyék felállítása is. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 66902 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 41527 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23740221 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 1970 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:aut
  • Györffy György (hu)
  • Makk Ferenc (hu)
  • Z.Tóth Csaba (hu)
  • Györffy György (hu)
  • Makk Ferenc (hu)
  • Z.Tóth Csaba (hu)
prop-hu:cím
  • István király és műve (hu)
  • Árpád-kori legendák és intelmek. Szentek a magyar középkorból I. (hu)
  • Képes krónika (hu)
  • Középkori históriák oklevelekben (hu)

prop-hu:fasc
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Szeged (hu)
  • Budapest (hu)
  • Szeged (hu)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Osiris Kiadó (hu)
  • Szegedi Középkortörténeti Könyvtár (hu)
  • Gondolat (hu)

prop-hu:per
  • Acta Historica Hungarica Turiciensia Pannon Kultúraközösség Kutató és Képzőközpont Folyóirata (hu)

prop-hu:szerző
  • Györffy György (hu)
  • Kristó Gyula (hu)
  • Györffy György (hu)
  • Kristó Gyula (hu)
prop-hu:tit
  • Koppány lázadása (hu)
  • „István vagy Koppány?” – igaz valóság és makacs látszatok (hu)
  • Megjegyzések a Szent István-i államalapítás történetéhez (hu)

prop-hu:tom
  • 1 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1983 (xsd:integer)
  • 1992 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Koppány vezér (hu)
  • Koppány vezér (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of