| dbo:abstract
|
- A koronakidobódás a naptevékenység egyik megnyilvánulása: a napkorona egy darabjának kilökődése a . Az angol szakirodalomban a koronakidobódás neve: „coronal mass ejection”, vagy elterjedt rövidítéssel CME. (Magyar szövegekben gyakran találkozhatunk a „koronakitörés” vagy „koronakilövellés” elnevezésekkel is, ezek azonban mind az angol eredetit, mind a jelenség lényegét kevésbé hűen adják vissza. A Skylab-program idején – az 1970-es években – még „koronatranziens” néven is említették.) A koronakidobódás oka a Nap mágneses terének instabilitása. A mágneses erők hatására a kidobódó plazmafelhő (melynek helyét természetesen azonnal kitölti a környező gáz) egyre gyorsuló emelkedésbe kezd, s a Napot elhagyva bolygóközi mágneses felhővé válik. Az emelkedés sebessége végül többé-kevésbé állandóvá válik, bár ha a környező napszél (4–500 km/s-os) sebességétől jelentősen eltér, a közegellenállás miatt még további fokozatos lassulásnak vagy gyorsulásnak van kitéve. Egyes koronakidobódások sebessége akár a 2–3000 km/s-ot is elérheti. A kidobott plazmafelhő tömege és kg között van, átlagosan kg. A kidobódás kezdetén mérete legfeljebb 100 Mm, hőmérséklete 1-2 millió K, benne a mágneses tér erőssége néhány gauss. A felszállás során a környező nyomás csökkenése miatt a plazmacsomó tágul és hűl. A nagyobb sebességű koronakidobódások a környező koronában szuperszonikusan mozogva maguk előtt (és oldalt) lökésfrontot keltenek. Az ilyen nagy kidobódások ezért óriási, táguló buborék vagy csepp formájában jelennek meg a koronagráfos felvételeken. A lökésfront okozta plazmaoszcilláció is okoz. Ilyen ún. II. típusú rádiókitörések a koronakidobódások mintegy 2/3-át kísérik. (hu)
- A koronakidobódás a naptevékenység egyik megnyilvánulása: a napkorona egy darabjának kilökődése a . Az angol szakirodalomban a koronakidobódás neve: „coronal mass ejection”, vagy elterjedt rövidítéssel CME. (Magyar szövegekben gyakran találkozhatunk a „koronakitörés” vagy „koronakilövellés” elnevezésekkel is, ezek azonban mind az angol eredetit, mind a jelenség lényegét kevésbé hűen adják vissza. A Skylab-program idején – az 1970-es években – még „koronatranziens” néven is említették.) A koronakidobódás oka a Nap mágneses terének instabilitása. A mágneses erők hatására a kidobódó plazmafelhő (melynek helyét természetesen azonnal kitölti a környező gáz) egyre gyorsuló emelkedésbe kezd, s a Napot elhagyva bolygóközi mágneses felhővé válik. Az emelkedés sebessége végül többé-kevésbé állandóvá válik, bár ha a környező napszél (4–500 km/s-os) sebességétől jelentősen eltér, a közegellenállás miatt még további fokozatos lassulásnak vagy gyorsulásnak van kitéve. Egyes koronakidobódások sebessége akár a 2–3000 km/s-ot is elérheti. A kidobott plazmafelhő tömege és kg között van, átlagosan kg. A kidobódás kezdetén mérete legfeljebb 100 Mm, hőmérséklete 1-2 millió K, benne a mágneses tér erőssége néhány gauss. A felszállás során a környező nyomás csökkenése miatt a plazmacsomó tágul és hűl. A nagyobb sebességű koronakidobódások a környező koronában szuperszonikusan mozogva maguk előtt (és oldalt) lökésfrontot keltenek. Az ilyen nagy kidobódások ezért óriási, táguló buborék vagy csepp formájában jelennek meg a koronagráfos felvételeken. A lökésfront okozta plazmaoszcilláció is okoz. Ilyen ún. II. típusú rádiókitörések a koronakidobódások mintegy 2/3-át kísérik. (hu)
|
