| dbo:abstract
|
- A koronázás az új uralkodó ünnepélyes beiktatása a hatalomba, melynek során a fejére helyezik a koronát és átadják számára a többi koronázási jelvényt. A szertartás magában foglalhat egy különleges fogadalmat, esküt, az alattvalók hódolatának ünnepélyes kifejezését, és más speciális rítusok végrehajtását az adott nemzet és állam szokásai, hagyományai szerint. A koronázások a középkorban rendkívüli politikai jelentőségű szertartások voltak, az adott király hatalmi legitimációjának legalábbis egyik alapját jelentették. Mára a megmaradt monarchiák nagy részében is egyszerűsítették vagy elhagyták a koronázást, de például az Egyesült Királyságban megőrizték ezt a szertartást. Más esetekben a koronázás szó már csak a király beiktatására vonatkozik, függetlenül attól, hogy az ünnepély során szerepet kap-e, és ha igen milyet, a korona. Az uralkodónak a koronával és a koronázási jelképekkel történő felékesítése mellett a része gyakran a felkenés is a szent olajjal, ami egyértelműen vallási aktus, a Bibliából eredeztethető. Sor kerülhet még egyéb vallási rítusokra, megtisztítási eljárásokra, szent ital/étel fogyasztására. Mindezek az isteni jóváhagyást szimbolizálják az adott ország és kultúra spirituális, vallási paradigmája keretében. A múltban a királyság, a koronázás és a szentség fogalmai elválaszthatatlanul összekapcsolódtak. Ősi kultúrákban az uralkodókat gyakran istennek vagy félistennek tekintették, mint a fáraót Ré, a napisten fiának az Egyiptomi Birodalomban vagy a császárt Japánban a napistennő leszármazottjának. Az ókori Rómában a császárok isteni tiszteletre tartottak igényt. A koronázások ennek az isteni kapcsolatnak a felmutatását is szolgálták. Az újkorban a monarchiákban is általában csökkentek a koronázás vallási vonatkozásai a demokrácia fejlődése és a szekularizáció, az állam és az egyház elválasztása miatt, egyes esetekben teljesen el is törölték a ceremóniákat. (hu)
- A koronázás az új uralkodó ünnepélyes beiktatása a hatalomba, melynek során a fejére helyezik a koronát és átadják számára a többi koronázási jelvényt. A szertartás magában foglalhat egy különleges fogadalmat, esküt, az alattvalók hódolatának ünnepélyes kifejezését, és más speciális rítusok végrehajtását az adott nemzet és állam szokásai, hagyományai szerint. A koronázások a középkorban rendkívüli politikai jelentőségű szertartások voltak, az adott király hatalmi legitimációjának legalábbis egyik alapját jelentették. Mára a megmaradt monarchiák nagy részében is egyszerűsítették vagy elhagyták a koronázást, de például az Egyesült Királyságban megőrizték ezt a szertartást. Más esetekben a koronázás szó már csak a király beiktatására vonatkozik, függetlenül attól, hogy az ünnepély során szerepet kap-e, és ha igen milyet, a korona. Az uralkodónak a koronával és a koronázási jelképekkel történő felékesítése mellett a része gyakran a felkenés is a szent olajjal, ami egyértelműen vallási aktus, a Bibliából eredeztethető. Sor kerülhet még egyéb vallási rítusokra, megtisztítási eljárásokra, szent ital/étel fogyasztására. Mindezek az isteni jóváhagyást szimbolizálják az adott ország és kultúra spirituális, vallási paradigmája keretében. A múltban a királyság, a koronázás és a szentség fogalmai elválaszthatatlanul összekapcsolódtak. Ősi kultúrákban az uralkodókat gyakran istennek vagy félistennek tekintették, mint a fáraót Ré, a napisten fiának az Egyiptomi Birodalomban vagy a császárt Japánban a napistennő leszármazottjának. Az ókori Rómában a császárok isteni tiszteletre tartottak igényt. A koronázások ennek az isteni kapcsolatnak a felmutatását is szolgálták. Az újkorban a monarchiákban is általában csökkentek a koronázás vallási vonatkozásai a demokrácia fejlődése és a szekularizáció, az állam és az egyház elválasztása miatt, egyes esetekben teljesen el is törölték a ceremóniákat. (hu)
|
