Property Value
dbo:abstract
  • Kostandin Çekrezi vagy Kostë Çekrezi, az emigrációban használt nevén Constantine Chekrezi (nevének ejtése kɔstandin t͡ʃɛkɾɛzi; (wd), 1892. március 31. – Boston, 1959. január 10.) élete nagy részében az Amerikai Egyesült Államokban élt albán újságíró, lapszerkesztő, politikus, diplomata, történész. 1914-ben, fiatalon az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol közgazdászi oklevelet szerzett, egyúttal az amerikai albánok szervezete, a Vatra aktív tagja lett. 1920–1922 között Albánia washingtoni megbízott követe lett, majd az óhazában Amet Zogu köréhez tartozva kivette részét a politikai közéletből, emellett lapszerkesztéssel is foglalkozott. Az 1920-as évek végétől egyre inkább elfordult Zogu politikájától, 1932-ben államellenes szervezkedés vádjával börtönre ítélték. Szabadulása után megszervezte az 1935. augusztusi fieri felkelést, majd a felelősségre vonás elől megszökött. Visszatért Amerikába, ahol Zogu politikájának egyik legharcosabb ellenfele lett. Bár 1943-tól hajlandó volt elismerni az ekkor már szintén emigrációban élő Zogut az albánság képviselőjének, 1944-től az Albániában hatalomra került Albán Kommunista Párt amerikai elismeréséért lobbizott. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1694443 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 10483 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22610865 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 1919 (xsd:integer)
  • 1920 (xsd:integer)
  • 1921 (xsd:integer)
  • 1923 (xsd:integer)
  • 1935 (xsd:integer)
prop-hu:aut
  • A. C. Chekrezi (hu)
  • C. A. Chekrezi (hu)
  • Kostë Çekrezi (hu)
  • A. C. Chekrezi (hu)
  • C. A. Chekrezi (hu)
  • Kostë Çekrezi (hu)
prop-hu:kép
  • Kostë Çekrezi.jpg (hu)
  • Kostë Çekrezi.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 1922 (xsd:integer)
prop-hu:loc
  • Boston (hu)
  • New York (hu)
  • Tiranë (hu)
  • Boston (hu)
  • New York (hu)
  • Tiranë (hu)
prop-hu:red
  • The Macmillan Company (hu)
  • Ilia Chapullari (hu)
  • Kristo Luarasi (hu)
  • Shtypshkronja “Dielli” (hu)
  • Shtypshkronja “Nikaj” (hu)
  • The Macmillan Company (hu)
  • Ilia Chapullari (hu)
  • Kristo Luarasi (hu)
  • Shtypshkronja “Dielli” (hu)
  • Shtypshkronja “Nikaj” (hu)
prop-hu:szakma
  • (hu)
  • újságíró (hu)
  • politikus (hu)
  • diplomata (hu)
  • lapszerkesztő (hu)
  • történész (hu)
  • (hu)
  • újságíró (hu)
  • politikus (hu)
  • diplomata (hu)
  • lapszerkesztő (hu)
  • történész (hu)
prop-hu:tisztség
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:tit
  • Këndime për rrjeshten e funtme të shkollave filltare (hu)
  • Historia mesjetare e Evropës që në rënien e Romës gjer në rënien e Konstantinopojës, 478–1453 (hu)
  • Histori e vjetër që në kohërat e pellasgëve gjer në rrënien e Perandorisë Romane (hu)
  • Albania: Past and present (hu)
  • Histori e Shqipërisë (hu)
  • Histori e re e Evropës (hu)
  • Historia e Shqipërisë (hu)
  • English–Albanian dictionary / Fjalor inglisht–shqip (hu)
  • Historia e Vjetërsis dhe Mesjetës për shkolla fillore (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kostandin Çekrezi (hu)
  • Kostandin Çekrezi (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of