Property Value
dbo:abstract
  • A kosárlabda egy olyan labdajáték, amelyet két ötfős csapat játszik. Mindkét csapatnak az a célja, hogy a labdát az ellenfél kosarába dobja, valamint megakadályozza a másik csapatot a labda megszerzésében, illetve kosár elérésében. Egy-egy kosár elérése után pontokat kapnak a csapatok. Egy kosár alapvetően két pontot ér. Ha távolról, a hárompontos vonalon túlról érik el, akkor három pontot, ha büntetődobásból szerzik, akkor csak egy pontot jegyeznek fel érte. A mérkőzést az a csapat nyeri meg, amelyik a mérkőzés végére több pontot ér el. Döntetlen eredmény nincs a kosárlabdában. Ha a mérkőzés végén egyenlő az állás, akkor hosszabbítás következik ahányszor csak szükséges a győztes eldöntéséhez. Ez alól egy kivétel van, ha a csapatok oda-visszavágó mérkőzést játszanak. Ebben az esetben az első találkozón lehet döntetlen az eredmény, mert a teljes végeredményt a két mérkőzésen elért pontok összegzésével kell megállapítani. Ugyanekkor előfordulhat, hogy a második mérkőzésen annak ellenére hosszabbítást kell játszani, hogy az eredmény nem egyenlő, de az összesített állás viszont igen. Magyarországon a (franciául Fédération Internationale de Basketball, FIBA) szabályai szerint játszanak. Ennek megfelelően a szabályos pálya mérete 15 x 28 méter, a kosarak részét képező gyűrűk magassága a talajtól számítva 3 méter és 5 centiméter. A játékidő 4 x 10 perc, az első és az utolsó kettő között két-két perc szünettel, míg a félidőben többnyire tizenöt perc pihenővel. A hosszabbítások öt percig tartanak. A csapatok félidőben térfelet cserélnek, de a hosszabbításokat úgy tekintik, mint a második félidő folytatását, így ekkor már nincs térfélcsere, bármennyi is legyen belőle. A nők hatos, a férfiak hetes labdával játszanak. Utánpótlásversenyeken, tizennégy év alatt ötös labdát használnak. Tizenkét éves korig a gyűrű magassága is alacsonyabb lehet. Bár a kosárlabda elsősorban teremsport, de szabadtéri változatai is ismertek például az utcai kosárlabda, azaz a streetball, valamint a 3x3-as kosárlabda. Ez utóbbi az Olimpiai Játékok programjában is szerepel az öt-öt elleni játék mellett 2020-tól kezdődően, ami a 2020-as járványhelyzet miatt valójában 2021 lesz. A kosárlabda szülőhazájában, az Egyesült Államokban a legfőbb bajnokságot az amerikai Nemzeti Kosárlabda Szövetség (angolul National Basketball Association, NBA) szervezi. Ennek sok ponton eltérnek a szabályai a FIBA által szervezett játéktól, de a két szövetség szorosan együttműködik, és az utóbbi évtizedekben jelentősen közelítették egymáshoz az előírásaikat. A kosárlabdát sebessége és variációs lehetőségei a nézői számára is rendkívül látványossá teszik, ezért napjainkra az egyik legnépszerűbb sportággá vált világszerte. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 39053 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 12931 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23822746 (xsd:integer)
prop-hu:csapatLétszáma
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:elsőJáték
  • 1891 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Basketball game.jpg (hu)
  • Basketball game.jpg (hu)
prop-hu:labda
prop-hu:legfelsőbbVezetőTestület
  • FIBA (hu)
  • FIBA (hu)
prop-hu:név
  • Kosárlabda (hu)
  • Kosárlabda (hu)
prop-hu:olimpiai
  • 1936 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:érintés
  • Van (hu)
  • Van (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Kosárlabda (hu)
  • Kosárlabda (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:followingEvent of
is dbo:type of
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of