Property Value
dbo:abstract
  • A Kraftwerk (magyarul: erőmű) német zenekar, világszerte főképp az elektronikus zene úttörő jellegű népszerűsítéséről és műveléséről híres. Az 1970-es évek több más kísérletező és kiemelkedő elektronikus zenekarához hasonlóan a rockzene progresszív jellegű német vonulatából, a „”-ból különültek el; hamarosan tudatosan és kizárólagos jelleggel áttértek az elektronikus hangszerekkel való kísérletezgetésre; számtalan más zenekarra, és az egész huszadik századi popzenére és kultúrára mély és máig érezhető hatást téve. A klasszikus zenei képzést kapott tagokból összeállt együttest sokan ismerhetik olyan számok megalkotóiként, mint a Das Modell, Die Roboter (The Robots), Autobahn, illetve Computerwelt, vagy úgy ismerik őket, mint a technozene, a és az indusztriális zene megalkotóit – jóllehet ők maguk nem sorolhatóak eme műfajokba. Feltűnőek voltak a maguk idején robotszerű kosztümjeiknek, ipari és technicista díszleteiknek és filozófiájuknak köszönhetően, amely az embert mutatja gépként, a „gép-zenével” összefonódva, szimbiózisban, ezzel az ember és gép közös harmóniáját próbálták a közönség elé tárni. Általában minimalizmusra törekvő zenéjükben a rengeteg szintetikus, gépi hang (telefoncsörgés, EKG-géphang stb.) mellett jellemzőek az egyszerű (kezdetben monofonikus) dallamok, a használata vagy ezek utánzása, és a hasonló, ipari és gépekkel kapcsolatos asszociációkat keltő hatások. Koncertjeikre jellemző a zenéjüknek megfelelő gépszerű viselkedés, a technika fejlődésével folyamatosan fejlődő vetítőrendszerek alkalmazása. Hosszú időn keresztül erőművi irányítóközpontra emlékeztető színpadképet használtak, a „The Mix” túrán jelentek meg az azóta is használt, arcmásukat viselő, életnagyságú mozgó robotbábuk. A koncerteken szokatlan módon függönyt használnak, a koncertek végén rövid szólójáték után egyenként vonulnak le a színpadról. 1981-es Computer World lemezük óta szokásos nyitószámuk a Numbers, 1986-os Electric Cafe albumuk óta zárószámuk a Music Non-Stop. 1978-as Man Machine lemezük óta szinte védjegyükké vált a piros ing, fekete nadrág, fekete nyakkendő viselet, mely valamilyen módon azóta is szinte minden koncerten feltűnik. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 410704 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18192 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23905185 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1970 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Kraftwerk (hu)
  • Kraftwerk (hu)
prop-hu:honlap
  • www.kraftwerk.de (hu)
  • www.kraftwerk.de (hu)
prop-hu:korábbiTagok
prop-hu:kép
  • KRAFTWERK_im_Kiew_01.jpg (hu)
  • KRAFTWERK_im_Kiew_01.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Kraftwerk kijevi koncertjén, 2008 (hu)

prop-hu:műfajok
prop-hu:ország
  • Düsseldorf, Németország (hu)
  • Düsseldorf, Németország (hu)
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kraftwerk (hu)
  • Kraftwerk (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Kraftwerk (hu)
  • Kraftwerk (hu)
is dbo:artist of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előadóKronológia of
is prop-hu:extra of
is prop-hu:következőElőadó of
is foaf:primaryTopic of