Property Value
dbo:abstract
  • A Krakatau ( Krakatoa, portugálul: Krakatao) Indonéziában, a Szunda-szorosban Jáva és Szumátra szigetei közt. A nevet használják a szigetcsoportra, a fő szigetre (amelyet Rakata és néven is ismernek), illetve magára a vulkánra. Az írott történelem a vulkánnak több hatalmas – és katasztrofális következményekkel járó – kitörésére emlékszik. A hírhedt 1883-as kitörés a hirosimai atombomba energiájának az ötezerszeresével, mintegy száz megatonnával robbantotta darabjaira a hegyet, több mint 25 köbkilométernyi sziklát és hamut lökött ki a vulkánból, és a történelemben feljegyzett legnagyobb hangkitörést produkálta: a robbanás zajára a 3100 kilométerre lévő ausztráliai Perthben az emberek felriadtak álmukból, sőt a mintegy 4800 kilométerre lévő , Mauritius közelében a fültanúk azt hitték, puskalövést hallanak. A légköri lökéshullám hétszer kerülte meg a Földet, és még öt nappal később is érezhető volt. A hivatalos feljegyzések szerint a kitörés következtében kialakuló cunami legalább 36 147 embert ölt meg, a kitörés elpusztított 165 falut és várost és súlyosan megrongált 132-t. Sok ezren sérültek meg, főképp a pusztító, már említett cunami következtében, amely végigsöpört az Indiai- és a Csendes-óceánon, és hatalmas pusztítást végzett Kelet-Afrikában, Mexikóban és Latin-Amerikában. Az emlékezetes kitörés a Krakatau sziget kétharmadát eltörölte. Az 1927 óta történt újabb kitörések egy új szigetet építettek, amelyet Anak Krakataunak, „Krakatau gyermekének” neveznek. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 97770 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 21504 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23569038 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Krakatau (hu)
  • Krakatau (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of