Property Value
dbo:abstract
  • Kratiai Szent Ábrahám vagy Szent Abraamiosz (474 – 557. december 6.) katolikus szent. A szíriai Emeszában (mai nevén Homszban) született. Már fiatalon belépett a város egyik monostorába. 492-ben arab törzsek támadták meg a várost, ezért a közösségnek menekülnie kellett. Abraamiosz és mestere Konstantinápoly egyik külvárosi monostorában leltek menedéket, ahol Abraamioszt a gondnoki teendők végzésével bízták meg. Hamarosan meghívták a Fekete-tenger melletti város monostorának vezetésére, ahol a város püspöke, Platón, 497-ben pappá szentelte. Abraamioszt egyre népszerűbb lett, emiatt sok fiatal lett a monostor lakója. 510-ben Jeruzsálembe zarándokolt, ahol hosszú ideig időzött, mígnem Szabbai Szent Szabbász felvette az Eudoxia monostorba. A kratiai püspök egy nemesifjút küldött utána, hogy visszatérésre bírja, azonban az ifjúra akkora hatást tett Abraamiosz és a monachusok élete, hogy maga is felvételét kérte a jeruzsálemi közösségbe. Később Abraamiosz mégis visszatért Kratiába, ahol Platón halála után, 516-ban püspökké választották. Az egyházmegyét 15 éven át vezette, majd 531 körül lemondott minden tisztségéről, hajót bérelt, és visszatért Palesztinába, az Eudoxia monostorba. A nagyböjtöket magányosan imádkozta végig a Holt-tenger partján, s később az közösségében töltött el mintegy nyolc évet. Életét munkájából ismerjük, amely eredetileg görög nyelven íródott, de később lefordították latinra és arabra. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 156086 (xsd:integer)
dbo:wikiPageInterLanguageLink
dbo:wikiPageLength
  • 2638 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23186554 (xsd:integer)
prop-hu:címek
prop-hu:halálozásiIdő
  • --12-06
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Kratiai Szent Ábrahám (hu)
  • Kratiai Szent Ábrahám (hu)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiIdő
  • 474 (xsd:integer)
prop-hu:tisztelt
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:ünnepnapja
dct:subject
rdfs:label
  • Kratiai Szent Ábrahám (hu)
  • Kratiai Szent Ábrahám (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of