Property Value
dbo:abstract
  • A Krausz-ház (szintén ismert nevén Szegedi Katolikus Ház) a szegedi belváros egyik legrégebbi épülete, a szegedi katolikus közösség életének egyik központja. A Krausz-ház 1708-ban épült, így a szegedi belváros egyik legrégebbi épülete. A szegedi nagy árvíz előtt már mai formájához hasonlóan állt, 1879 áprilisában Krebsz Mihály tulajdonaként regisztrálták. A víz nem öntötte el ez épületet, mivel az a város legmagasabb pontjának közelében, a Palánk dombon foglal helyet. Mivel az épület túlélte az árvizet, így biztosnak tekinthető, hogy az épület utcafrontja szegedi belváros régi utcahálózatának egy kis darabját őrizte meg. Az árvíz után a Krausz-testvérek működtettek benne különböző vállalkozásokat és adták bérbe különböző célokra. 1880-tól étterem, 1883-tól szálloda működött benne. 1891-ben a Szegedi Ipari és Kereskedelmi Bank tulajdonába került, amely felújíttatta, ezzel az épület homlokzata elnyerte mai formáját. 1896-ban az épületet megvásárolta Engel Lajos, a Szegedi Napló tulajdonosa és itt rendezte be a városi lap szerkesztőségét. 1905-ben az épület hátulsó részét bővítették, hogy helyet teremtsenek a betűszedő műhely számára. A két háború között itt működött a József Attila Tiszta szívvel című költeményét 1925-ben megjelentető Szeged című újság szerkesztősége és nyomdája. (A költő, akit verséért eltávolítottak az egyetemről, a Krausz-házzal szemben kapott szobrot.) 1933-ban a szegedi belváros római katolikus közössége vásárolta meg az épületet. 1945-öt követően az épületet államosították, előbb óvoda, az egyetem hallgatói önkormányzata és újságjának szerkesztősége, majd a SZOT-iroda kapott benne helyet. Itt készült el a Tiszatáj című folyóirat első száma. A katolikus egyház tulajdonjogát 1996-ban állították helyre. A katolikus közösség 2002-ben hozzákezdett az műemlékké nyilvánított épület renoválásához, amely csak igen vontatottan haladt. A tető javításakor derült ki, hogy az egész szerkezetet cserélni kell. A ház homlokzatát évekig tartották felállványozva, majd óriásplakátokkal borították. A renoválás 2011-ben ért véget. Napjainkban az épület a katolikus közösség tulajdona. Az épületben vendégszobák, rendezvényterem és szemináriumi helységek találhatóak. Az épület nyilvános részében működik az egyetemi lelkészség, illetve az egyház egyik alapítványa által üzemeltetett Millenniumi Kávéház. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 786646 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5254 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22709889 (xsd:integer)
prop-hu:másNév
  • Szegedi Katolikus Ház (hu)
  • Szegedi Katolikus Ház (hu)
prop-hu:név
  • Krausz-ház (hu)
  • Krausz-ház (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Szeged (hu)
  • Szeged (hu)
prop-hu:rekonstrukciókÉvei
  • 2002 (xsd:integer)
prop-hu:tulajdonos
  • Katolikus egyház (hu)
  • Katolikus egyház (hu)
prop-hu:védettség
  • műemlék (hu)
  • műemlék (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építésÉve
  • 1708 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Krausz-ház (Szeged) (hu)
  • Krausz-ház (Szeged) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Krausz-ház (hu)
  • Krausz-ház (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of