Property Value
dbo:abstract
  • A kriptofázia általában ikrek által létrehozott nyelv, aminek fő jellemzője, hogy csak maguk az ikrek értik meg egymás között. A szó jelentése a görög crypto (=titok), és phasia (=beszéd) szavakból áll össze. A legtöbb nyelvész úgy tartja, hogy kapcsolat van a kriptofázia és az között. Az idioglosszia olyan nyelvet jelent, amit csak egyetlen ember, vagy csak néhány ember beszél. A kriptofáziára vonatkozó ismereteink korlátozottak. "Az ikrekre jellemző az ún. ikernyelv, amit Lurija nyomán kriptofáziának neveznek (Vassné Kovács E., 1969; Mérei – V. Binét, 1985). Ezt az ikrek között használt speciális közlési formát az ikerpár egyike találja ki, sajátos szavakat, speciális jeleket, hangokat tartalmazhat, amelyekkel az ikerpárok tagjai kommunikálnak egymással. Gyakran a környezet ezt nem érti, mert azzal az ikrek egy másik nyelven érintkeznek, a „titokzatos” nyelvet csak egymás között alkalmazzák. Vizsgálatok szerint ekkor az ikrek által létrehozott nyelv mellett a felnőttekkel és gyerektársakkal történő kommunikációban használatos nyelv szintén elmaradást mutat. Kialakulásának leggyakoribb okaként ismét a páros elszigetelődést említik (Mérei – V Binét, 1985)." (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1064369 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5806 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22723350 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Kriptofázia (hu)
  • Kriptofázia (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of