Property Value
dbo:abstract
  • A krisztológia (görögül a krisztosz jelentése: felkent) a keresztény teológia azon ága, amely elsősorban Jézus Krisztus természetével és személyével foglalkozik a bibliai evangéliumok és Újszövetség alapján. Elsődleges kutatási területe Jézus természetének és személyének kapcsolata az Atya Istennel. A krisztológia célja, hogy Jézus életének (mit tett), tanításainak (mit mondott) tanulmányozásával jobban érthetővé váljon Jézus személye és a megváltásban betöltött szerepe. Az apostoli kor krisztológiájának legfőbb összetevői Pál apostolnak azok a tanításai, melyben Krisztus preegzisztenciáját fejti ki, ill. Krisztus Úrként (Kyrios: Úr) való imádásával foglalkozik.Az apostoli kor után heves viták folytak az egyházban számos teológiai témában, köztük a krisztológiában is. Ennek eredményeként született meg a kalkedóniai zsinat (Chalcedonian Consessus), mely a mai napig széles körben elfogadott a keresztény világon belül. A középkorban Aquinói Szent Tamás dolgozta ki a krisztológiát, mint tudományos rendszert. Előtérbe került Jézus Krisztus emberbaráti karaktere, amely Jézust barátként, szeretet forrásaként, vígasztalóként ábrázolta, nem csupán Úrként. A modern kor Krisztológiájának célja, hogy a keresztény hit lényegét összefoglalva hangsúlyozza: Isten emberré lett Jézus Krisztus személyében. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 900188 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1784 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23663451 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Krisztológia (hu)
  • Krisztológia (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:tema of
is foaf:primaryTopic of