| dbo:abstract
|
- A kromolitográfia a kőnyomat (litográfia) színes változata. Az eljárást az Alois Senefelder eljárását továbbfejlesztő találta föl 1837-ben. Az eljáráshoz nemcsak kő, de cink- vagy alumíniumlemez is használható úgy, hogy minden színhez külön nyomólemezt készítenek. A rajzot zsíros tussal vagy krétával, kézzel rajzolják fel a kellőképp előkészített lemezre. A színes képhez rendszerint három lemezt használnak,
* piros,
* kék és
* sárga egymásra nyomtatásával. Mivel azonban az ilyen, úgynevezett háromszínnyomással kapott képek színei nem elég élénkek, az igényesebb nyomatokhoz akár hat, nyolc, tizenkét, esetleg huszonnégy színre is szükség lehet. Az eljárás igen hosszadalmas és nagy ügyességet igényel. Emiatt a sokszínű kromolitográfiák mindig igen drágák voltak. Ezért már a 19. században kimentek a divatból, és helyettük inkább fotomechnanikus eljárásokkal sokszorosították a színes képeket. Egyes sokszorosítási feladatokra (pl. plakátkészítés) a kromolitográfia egy ideig még használatban maradt, nemkülönben a fényképező eljárások kiegészítésére is. Annak érdekében, hogy a feszülő papír jobban átvegye a festéket a kőről, a hengert gumiköpennyel borították. Először papír nélkül gördítették rá a festékezett , és így a kép először a gumira került át. A következő fordulatnál a papír mindkét oldalról: a nyomóformáról és a nyomóhengerről is nyomást kapott. Megfigyelték, hogy a rugalmas gumi sokkal tisztább rajzolatot ad, mint a kő: ebből a tapasztalatból fejlődött ki később az . A cinklapokkal nyomást külön szóval , az alumíniummal nyomást pedig algráfiának nevezik. (hu)
- A kromolitográfia a kőnyomat (litográfia) színes változata. Az eljárást az Alois Senefelder eljárását továbbfejlesztő találta föl 1837-ben. Az eljáráshoz nemcsak kő, de cink- vagy alumíniumlemez is használható úgy, hogy minden színhez külön nyomólemezt készítenek. A rajzot zsíros tussal vagy krétával, kézzel rajzolják fel a kellőképp előkészített lemezre. A színes képhez rendszerint három lemezt használnak,
* piros,
* kék és
* sárga egymásra nyomtatásával. Mivel azonban az ilyen, úgynevezett háromszínnyomással kapott képek színei nem elég élénkek, az igényesebb nyomatokhoz akár hat, nyolc, tizenkét, esetleg huszonnégy színre is szükség lehet. Az eljárás igen hosszadalmas és nagy ügyességet igényel. Emiatt a sokszínű kromolitográfiák mindig igen drágák voltak. Ezért már a 19. században kimentek a divatból, és helyettük inkább fotomechnanikus eljárásokkal sokszorosították a színes képeket. Egyes sokszorosítási feladatokra (pl. plakátkészítés) a kromolitográfia egy ideig még használatban maradt, nemkülönben a fényképező eljárások kiegészítésére is. Annak érdekében, hogy a feszülő papír jobban átvegye a festéket a kőről, a hengert gumiköpennyel borították. Először papír nélkül gördítették rá a festékezett , és így a kép először a gumira került át. A következő fordulatnál a papír mindkét oldalról: a nyomóformáról és a nyomóhengerről is nyomást kapott. Megfigyelték, hogy a rugalmas gumi sokkal tisztább rajzolatot ad, mint a kő: ebből a tapasztalatból fejlődött ki később az . A cinklapokkal nyomást külön szóval , az alumíniummal nyomást pedig algráfiának nevezik. (hu)
|
