Property Value
dbo:abstract
  • A Népvédelmi Egységek vagy Népvédelmi Erők (Kurdul: Yekîneyên Parastina Gel, röviden: YPG) egy kurd fegyveres csoport Észak-Szíriában, , a Demokratikus Egyesülés Pártja fegyveres szárnya. A csoport kezdetben védelmi szerepet töltött be a Szíriai polgárháborúban, harcolt minden olyan csoport ellen, amely megpróbálta átvenni az irányítást a kurd területeken. A Demokratikus Egyesülés Pártja 2004-ben alakult, amikor városában kurd zavargások törtek ki. Fegyveres szárnya, a YPG, 2011-ben. A közelmúltban az Iszlám Állam elleni harca tette ismertté, valamint a 2015 júniusában a Tel Ábjád-i offenzíva. A YPG demokratikus néphadseregnek tekinti magát, tisztjeit választások útján jelöli ki. Kurdok mellett asszírokat, arabokat, európaiakat és amerikaiakat is tudhat soraiban. 2012 július végén a kurd harcosok kiszorították a kormányzati erőket: , és városát sikerült elfoglalni. 2012 decemberére város felett is átvették a vezetést. 2014-ben a YPG együttműködött a Szabad Szíriai Hadsereggel, hogy visszaszorítsák az Iszlám Államot. 2018 elején viszont a Szabad Szíriai Hadsereg a török hódítókat támogatja az YPG elleni harcban. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1267630 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5116 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20213593 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:háborúsRészvétel
prop-hu:híresParancsnokok
  • * Nûjîn Dêrik * Ciwan Îbrahîm * Cemşîd Osman * Roşna Akêd (hu)

prop-hu:jelenlegiParancsnok
  • Sîpan Hemo (hu)
  • Sîpan Hemo (hu)
prop-hu:kép
  • People's_Protection_Units_Flag.svg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • YPG zászló (hu)
  • YPG zászló (hu)
prop-hu:mottó
  • YPG dimeşe, erd û ezman diheje (hu)
  • YPG dimeşe, erd û ezman diheje (hu)
prop-hu:méret
  • 65000 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Kurd Népvédelmi Egységek (hu)
  • Kurd Népvédelmi Egységek (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:színek
  • piros, sárga, zöld (hu)
  • piros, sárga, zöld (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Kurd Népvédelmi Egységek (hu)
  • Kurd Népvédelmi Egységek (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:veszteségek of
is foaf:primaryTopic of