Property Value
dbo:abstract
  • A Kurjenrahka Nemzeti Park (finn nyelven Kurjenrahkan kansallispuisto, svéd nyelven Kurjenrahka nationalpark) Finnország délnyugati részén található nemzeti park. 1998-ban alapították 29 négyzetkilométeres területen. A terület többnyire láp, de találhatók rajta őserdők is. Itt honos az eurázsiai hiúz, de előfordul a barna medve és a szürke farkas is, amelyek a park területén vagy ehhez közeli területeken lakoznak. A parkban mintegy 300 kilométernyi jelzett útvonal található. Az emberi élet első jeleit tárták fel, ahol kőkorszaki eszközöket találtak. A park területén ene kívül találtak egy bronzkoris vagy kora vaskori műtárgyat is. A területen az 1700-as évek közepéig nem volt állandó település; az első lakók a Savojärvi-tó környékén, Johan és Maria Bärnstedt, 1757-ben költöztek ide. A középkorban az erdőket a községek birtokolták. Az 1800-as évek elején két gazdaság megvásárolta a területet, de pénzügyi nehézségek miatt még a 19. század vége előtt eladták az államnak. A nemzeti park alapítására már 1978-ban született egy elvi kormányhatározat, de végül csak 1998-ban alapították meg. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1506983 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3013 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23462496 (xsd:integer)
prop-hu:alapításIdeje
  • 1998 (xsd:integer)
prop-hu:aut
  • Tölgyesi Csaba (hu)
  • Tölgyesi Csaba (hu)
prop-hu:címerállat
prop-hu:hosszúságiFok
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:iucnKategória
  • II (hu)
  • II (hu)
prop-hu:kép
  • Savojärvi near Kurjenpesä.jpg (hu)
  • Savojärvi near Kurjenpesä.jpg (hu)
prop-hu:látogatók
  • 53000 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Kurjenrahka Nemzeti Park (hu)
  • Kurjenrahka Nemzeti Park (hu)
prop-hu:ország
  • Finnország (hu)
  • Finnország (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 60 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 43 (xsd:integer)
prop-hu:terület
  • 29 (xsd:integer)
prop-hu:tit
  • Négy hónap Finnországban (hu)
  • Négy hónap Finnországban (hu)
prop-hu:url
prop-hu:weboldal
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommons
  • Kurjenrahka National Park (hu)
  • Kurjenrahka National Park (hu)
prop-hu:év
  • 2015 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Kurjenrahka Nemzeti Park (hu)
  • Kurjenrahka Nemzeti Park (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of