| dbo:abstract
|
- A képmutogatás a 17–19. századi Európában elterjedt vásári látványosság, amelynek során a komédiások, a képmutogatók egy összefüggÅ‘ esemény képsorait bemutatva mondtak vagy énekeltek el egy többnyire tanulsággal záruló, moralizáló történetet. A képmutogatás jellemzÅ‘en két komédiás műsorszáma volt, egyikük a képeket mutatta fel vagy folytonosságukat biztosÃtotta, másikuk – a tulajdonképpeni képmutogató – egy kis széken, esetleg padon állva hosszú pálcával mutatott az adott cselekményt ábrázoló képre, miközben a cselekményt prózában vagy énekben, sokszor hangszeres kÃsérlettel elÅ‘adta (Magyarországon ez többnyire hegedű, duda, tekerÅ‘lant vagy volt). A cselekmény jeleneteit többnyire 14-24 darab, keretbe feszÃtett vagy kartonra nyomtatott, rikÃtó szÃnű rajz, illetve festmény ábrázolta, s minden egyes vászon, karton további hat-nyolc képmezÅ‘t tartalmazott. Ennek fejlettebb változata volt, amikor egy magas állványra rögzÃtett, hosszú vászontekercs tekerésével elevenedett meg a történet. Helyenként az elÅ‘adás elÅ‘tt prózában felvázolták a cselekményt, s csak ezt követÅ‘en hangzott el egy ismert dallamra a történet versbe szedett változata. Az elÅ‘adást követÅ‘en a történet igénytelen nyomtatott lapokon megvásárolható volt, ebbÅ‘l származott a képmutogatók jövedelme. Az elÅ‘adások kedvelt témái voltak a tanulságos parabolák, a szerelmi történetek, a borzalmakat felvonultató esetek (rablógyilkosságok, természeti katasztrófák, betyártörténetek stb.). A képmutogatást ugyanakkor politikai agitációra is felhasználták, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után például Kossuth Lajost gyalázó történeteket mutattak be. A legismertebb magyar szöveg A Gulyás Miska és Káposzta Sára szerelme volt. A képmutogató énekeket elsÅ‘sorban a formai megkötöttség jellemezte, ritmusukban a dinamikusan váltakozó képekhez, jelenetekhez kellett alkalmazkodni (egy jelenet – egy strófa). Magyarországon a 19. században érte el népszerűsége csúcsát, ám ekkor sem volt annyira kedvelt, mint Nyugat-Európában. Ez érzÅ‘dött a versek és a történetek idegenszerűségén és nehézkes, rossz fordÃtásán is. (hu)
- A képmutogatás a 17–19. századi Európában elterjedt vásári látványosság, amelynek során a komédiások, a képmutogatók egy összefüggÅ‘ esemény képsorait bemutatva mondtak vagy énekeltek el egy többnyire tanulsággal záruló, moralizáló történetet. A képmutogatás jellemzÅ‘en két komédiás műsorszáma volt, egyikük a képeket mutatta fel vagy folytonosságukat biztosÃtotta, másikuk – a tulajdonképpeni képmutogató – egy kis széken, esetleg padon állva hosszú pálcával mutatott az adott cselekményt ábrázoló képre, miközben a cselekményt prózában vagy énekben, sokszor hangszeres kÃsérlettel elÅ‘adta (Magyarországon ez többnyire hegedű, duda, tekerÅ‘lant vagy volt). A cselekmény jeleneteit többnyire 14-24 darab, keretbe feszÃtett vagy kartonra nyomtatott, rikÃtó szÃnű rajz, illetve festmény ábrázolta, s minden egyes vászon, karton további hat-nyolc képmezÅ‘t tartalmazott. Ennek fejlettebb változata volt, amikor egy magas állványra rögzÃtett, hosszú vászontekercs tekerésével elevenedett meg a történet. Helyenként az elÅ‘adás elÅ‘tt prózában felvázolták a cselekményt, s csak ezt követÅ‘en hangzott el egy ismert dallamra a történet versbe szedett változata. Az elÅ‘adást követÅ‘en a történet igénytelen nyomtatott lapokon megvásárolható volt, ebbÅ‘l származott a képmutogatók jövedelme. Az elÅ‘adások kedvelt témái voltak a tanulságos parabolák, a szerelmi történetek, a borzalmakat felvonultató esetek (rablógyilkosságok, természeti katasztrófák, betyártörténetek stb.). A képmutogatást ugyanakkor politikai agitációra is felhasználták, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után például Kossuth Lajost gyalázó történeteket mutattak be. A legismertebb magyar szöveg A Gulyás Miska és Káposzta Sára szerelme volt. A képmutogató énekeket elsÅ‘sorban a formai megkötöttség jellemezte, ritmusukban a dinamikusan váltakozó képekhez, jelenetekhez kellett alkalmazkodni (egy jelenet – egy strófa). Magyarországon a 19. században érte el népszerűsége csúcsát, ám ekkor sem volt annyira kedvelt, mint Nyugat-Európában. Ez érzÅ‘dött a versek és a történetek idegenszerűségén és nehézkes, rossz fordÃtásán is. (hu)
|
