| dbo:abstract
|
- A képrombolás vagy idegen szóval ikonoklasztázia, ikonoklaszmosz, ikonoklazmus (a görög εικών ’kép’ és κλάειν ’törni’ szóból) a történelem során a monoteista vallásokban jelentkező, a képtisztelet (ikonodulia, ikonodulosz) elleni dogmatikai harc, amelynek fő célja az Istent, szenteket, prófétákat ábrázoló , szobrok és egyéb ikonográfiai elemek eltávolítása a szakrális kontextusból (jellemzően a templomokból és a liturgiából), esetenként a profán térből is (pl. pénzérmékről). A szentképek elfogadásáról vagy tiltásáról vallott teológiai elképzelések a háttérben megbúvó viták formájában végigkísérték a judaizmus, a kereszténység, a manicheizmus és az iszlám évszázadait, egyes történelmi pillanatokban azonban a kérdés körüli feszültségek véres konfliktusok, üldöztetések – a voltaképpeni képrombolás – formájában robbantak ki. A képrombolás megjelent már az ókori egyiptomi kultúrában is, de a modern ikonoklasztázia gyökerei a zsidó kultúrkörhöz és olyan neoplatonista ókeresztény gondolkodók munkásságához köthetők, mint Órigenész és Alexandriai Kelemen. A keresztény ikonográfia széles körű elterjedése után a képrombolás gyakran kötődött , reformer vallási mozgalmakhoz. Így például elvetették a képtiszteletet az 5. századi, Krisztus isteni természetét hirdető monofizita mozgalmak, majd a 7. században Anatóliában jelentkező gnosztikus pauliciánusok. A 8–9. században a Bizánci Birodalomban robbant ki a leghevesebb képüldözési hullám. A képrombolókhoz közeli álláspontot foglalt el Clairvaux-i Szent Bernát, aki az 1130-as években milánói prédikációs körútján több templomból eltávolíttatta a díszítéseket és festett oltárokat. A 16. században ismét megjelent a vallási-politikai küzdelmek során. A franciaországi hugenották, a németalföldi kálvinisták, valamint az angliai puritánok mozgalmainak történetében is előfordult képrombolás. A publicisztika gyakran a képrombolás modern kori, politikai megnyilvánulásának titulálja a diktatúrák összeomlásakor a korábbi politikai vezetés által hátrahagyott, esetenként a személyi kultusz hatása alatt készült képek és szobrok elpusztítását (lásd például francia forradalom, nagy októberi szocialista forradalom, kínai kulturális forradalom, az európai kommunista diktatúrák összeomlása stb.). Ezek a politikai mozgalmak ugyanakkor nem előzmény nélküliek: az ókori Egyiptomban és a római császárkorban szintén dívott az előző hatalom kultuszának meggyengítését szolgáló képrombolás. (hu)
- A képrombolás vagy idegen szóval ikonoklasztázia, ikonoklaszmosz, ikonoklazmus (a görög εικών ’kép’ és κλάειν ’törni’ szóból) a történelem során a monoteista vallásokban jelentkező, a képtisztelet (ikonodulia, ikonodulosz) elleni dogmatikai harc, amelynek fő célja az Istent, szenteket, prófétákat ábrázoló , szobrok és egyéb ikonográfiai elemek eltávolítása a szakrális kontextusból (jellemzően a templomokból és a liturgiából), esetenként a profán térből is (pl. pénzérmékről). A szentképek elfogadásáról vagy tiltásáról vallott teológiai elképzelések a háttérben megbúvó viták formájában végigkísérték a judaizmus, a kereszténység, a manicheizmus és az iszlám évszázadait, egyes történelmi pillanatokban azonban a kérdés körüli feszültségek véres konfliktusok, üldöztetések – a voltaképpeni képrombolás – formájában robbantak ki. A képrombolás megjelent már az ókori egyiptomi kultúrában is, de a modern ikonoklasztázia gyökerei a zsidó kultúrkörhöz és olyan neoplatonista ókeresztény gondolkodók munkásságához köthetők, mint Órigenész és Alexandriai Kelemen. A keresztény ikonográfia széles körű elterjedése után a képrombolás gyakran kötődött , reformer vallási mozgalmakhoz. Így például elvetették a képtiszteletet az 5. századi, Krisztus isteni természetét hirdető monofizita mozgalmak, majd a 7. században Anatóliában jelentkező gnosztikus pauliciánusok. A 8–9. században a Bizánci Birodalomban robbant ki a leghevesebb képüldözési hullám. A képrombolókhoz közeli álláspontot foglalt el Clairvaux-i Szent Bernát, aki az 1130-as években milánói prédikációs körútján több templomból eltávolíttatta a díszítéseket és festett oltárokat. A 16. században ismét megjelent a vallási-politikai küzdelmek során. A franciaországi hugenották, a németalföldi kálvinisták, valamint az angliai puritánok mozgalmainak történetében is előfordult képrombolás. A publicisztika gyakran a képrombolás modern kori, politikai megnyilvánulásának titulálja a diktatúrák összeomlásakor a korábbi politikai vezetés által hátrahagyott, esetenként a személyi kultusz hatása alatt készült képek és szobrok elpusztítását (lásd például francia forradalom, nagy októberi szocialista forradalom, kínai kulturális forradalom, az európai kommunista diktatúrák összeomlása stb.). Ezek a politikai mozgalmak ugyanakkor nem előzmény nélküliek: az ókori Egyiptomban és a római császárkorban szintén dívott az előző hatalom kultuszának meggyengítését szolgáló képrombolás. (hu)
|
