Property Value
dbo:abstract
  • A Kérem a következőt! magyar televíziós rajzfilmsorozat, amelyet a Pannónia Filmstúdió készített. Eredeti címe helyett a sorozatot gyakran Dr. Bubó néven említik, mivel főhőse egy bagoly orvos, aki az erdőlakó állatok bajait kezeli ki, többnyire kevés sikerrel. A sorozat alkotója Nepp József, aki Romhányi Józseffel együtt írta a forgatókönyvet és a dialógokat. A rajzfilmet Ternovszky Béla rendezte. A sorozat három évadból állt (mindhárom 13 epizódból), az első 1973-ban, a második 1974-ben és a harmadik 1982–83-ban készült. A sorozat, mint a legtöbb magyar rajzfilm ezen alkotóktól, felnőttsorozat, bár a gyerekek körében is népszerű. Számos olyan pszichológiai és társadalmi problémát gúnyol ki, amely csak felnőtt nézők számára érthető. Az egyes állatszereplők voltaképpen egy-egy, olykor negatív emberi jellem karikatúrái. A sorozat humora erősen épít a szójátékokra. Néhány példa: az erdei bankot Tönk-Banknak hívják, amely amellett, hogy egy fatönkön épült, tönkreteszi az ügyfeleit; az Orvosi Begyetem vezetője a Boa Constrector; a Szügyészségen rókák dolgoznak mint „rókátorok” (prókátorok), a kocsmát lúdtalpon állónak nevezik. Sólyom csőrmester pedig az Erdőrség dolgozója. (hu)

dbo:director
dbo:genre
dbo:manufacturer
dbo:musicComposer
dbo:producer
dbo:status
  • befejezett
dbo:title
  • Kígyónak lábsó (hu)
  • Beszél majd az utókor (rövid) (hu)
  • Kígyónak lábsó (hu)
  • Beszél majd az utókor (rövid) (hu)
dbo:voice
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 80583 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 29158 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23719685 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:elsőSugárzás
  • 1975 (xsd:integer)
prop-hu:epizódokSzáma
  • 39 (xsd:integer)
prop-hu:eredetiAdó
prop-hu:főcím
  • Kígyónak lábsó (hu)
  • Kígyónak lábsó (hu)
prop-hu:gyártó
prop-hu:hang
  • (hu)
  • Szabó Gyula (hu)
  • Bodrogi Gyula (hu)
  • Csala Zsuzsa (hu)
  • Gyenge Árpád / Gera Zoltán (hu)
  • (hu)
  • Szabó Gyula (hu)
  • Bodrogi Gyula (hu)
  • Csala Zsuzsa (hu)
  • Gyenge Árpád / Gera Zoltán (hu)
prop-hu:játékidő
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Kérem a következőt! filmkocka.jpg (hu)
  • Kérem a következőt! filmkocka.jpg (hu)
prop-hu:képleírás
  • Csőrmester és Dr. Bubó (hu)
  • Csőrmester és Dr. Bubó (hu)
prop-hu:magyarAdó
prop-hu:műfaj
prop-hu:nyelv
prop-hu:operatőr
  • (hu)
  • Bacsó Zoltán (hu)
  • Csepela Attila (hu)
  • Klausz András (hu)
  • Polyák Sándor (hu)
  • Varga György (hu)
  • Kassai Klári (hu)
  • Kovács Mihály (hu)
  • Pethes Zsolt (hu)
  • (hu)
  • Bacsó Zoltán (hu)
  • Csepela Attila (hu)
  • Klausz András (hu)
  • Polyák Sándor (hu)
  • Varga György (hu)
  • Kassai Klári (hu)
  • Kovács Mihály (hu)
  • Pethes Zsolt (hu)
prop-hu:producer
  • (hu)
  • Gyöpös Sándor (hu)
  • Komlós Klári (hu)
  • Mikulás Ferenc (hu)
  • Hutlassa Tamás (hu)
  • (hu)
  • Gyöpös Sándor (hu)
  • Komlós Klári (hu)
  • Mikulás Ferenc (hu)
  • Hutlassa Tamás (hu)
prop-hu:rendező
  • (hu)
  • Haui József (hu)
  • Nepp József (hu)
  • Ternovszky Béla (hu)
  • Hernádi Oszkár (hu)
  • (hu)
  • Haui József (hu)
  • Nepp József (hu)
  • Ternovszky Béla (hu)
  • Hernádi Oszkár (hu)
prop-hu:státusz
  • befejezett (hu)
  • befejezett (hu)
prop-hu:utolsóSugárzás
  • 1986 (xsd:integer)
prop-hu:vágó
prop-hu:végefőcím
  • Beszél majd az utókor (hu)
  • Beszél majd az utókor (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zeneszerző
prop-hu:évadokSzáma
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:író
  • (hu)
  • Nepp József (hu)
  • Romhányi József (hu)
  • (hu)
  • Nepp József (hu)
  • Romhányi József (hu)
dc:language
  • magyar
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kérem a következőt! (hu)
  • Kérem a következőt! (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:series of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:sorozat of
is foaf:primaryTopic of