dbo:abstract
|
- A közszolgálati médiaszolgáltatás (vagy közmédia) azoknak a rádió, televízió, és más elektronikus médiaszolgáltatásoknak a meghatározása, amelyeknek elsődleges célja a közszolgálat. Az ilyen médiumok a lakosság egésze számára elérhetőek, és minél szélesebb rétegek megszólítására törekednek. A világ legtöbb részén állami finanszírozás által működnek, a profitszerzés műsorszolgáltatásuknak nem elsődleges célja. Magyarországon a 2010. évi CLXXXV. törvényben meghatározott típusa. Másik neve állami médiaszolgáltatás. A közszolgálati médiaszolgáltatás lehet nemzeti vagy helyi működtetésű, az országtól függően. Néhány országban egyetlen szervezet felelős működtetésükért, máshol több közszolgálati médiaszolgáltató szervezet működhet, akár több nyelven is. Mivel a legtöbb országban a távíró- és telefonszolgáltatás is hagyományosan állami monopólium volt, így történelmileg az állami médiaszolgáltatás volt az egyetlen, vagy uralkodó médiaszolgáltatási forma (kivétel például az Egyesült Államok, ahol a távközlés, majd az elektronikus műsorszolgáltatás is jellemzően magánkézben volt). Ezeknek az országoknak nagy részében ma már működik kereskedelmi műsorszolgáltatás is. (hu)