Property Value
dbo:abstract
  • A közösségszervezés az a folyamat, amely során az egymás közelében élő vagy azonos önérdekkel rendelkező emberek csoportot alapítanak, hogy változást érjenek el a közösség számára fontos ügyekben. A csoport a politikai, gazdasági területen dolgozó döntéshozók, a demokratikus részvétel és a társadalmi igazságosság jegyében megoldást javasol, és véleményt nyilvánít a döntéshozatali folyamat során. Egyezségre törekeszik, de szükség esetén felvállalja a konfliktust. A csoport itt nem elsősorban személyes kapcsolatokon alapuló, támogató társaságot, hanem emberek olyan érdekközösségét jelenti, akik a (helyi) közélet szereplőivé válnak és közös céljaik elérése érdekében formális vagy informális szervezeteket hoznak létre. A közösségszervező pedig az a szakember, aki ilyen szervezetek megalakulását segíti, létezésüket támogatja. A közösségszervezők vezetésében, koalíciók építésében és az aktív tagok, ún. közösségi vezetők képzésében nyújtanak támogatást. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1649956 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 27753 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23742494 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2021 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Közösségszervezés (hu)
  • Közösségszervezés (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of