Property Value
dbo:abstract
  • A közúti vasút szakmai gyűjtőfogalom, a városi közutakon zajló foglalja egybe. A közúti vasút a közúti közlekedést kiegészítő városi vasúti közlekedési rendszert jelent. Mára a közúti vasút fogalma összeolvadt a villamossal, amit ugyan nem feltétlenül közútra, de a közúti közlekedést kiegészítő jelleggel építenek és tartanak fenn a városokban. A közúti vasutakat egykor a városi úthálózatra építették rá. A közúti vasutak üzemi szempontból vasútnak tekinthetők, történetük során szinte minden vasúti technológiát kipróbáltak a városi közlekedésben is. Léteztek ló-, kábel-, gőz-, belső égésű, sűrített levegős, villamos akkumulátoros és villamos felső vezetékes hajtású közúti vasutak is. Sok városban a szűk városi utakon a közúti vasutaknál gyakran a mai vasúti normál nyomtávolságnál keskenyebb nyomtáv terjedt el, más helyeken ragaszkodtak a normál nyomtávolsághoz. Ritka volt az olyan nagy kiterjedésű közúti vasúti hálózat azonban, amelyik rendes üzemi kapcsolatban volt a nagyvasúttal, ezt általában csak a teherszállítást is végző vasutak hozták létre. Magyarországon azonban tipikusan ilyenek voltak a közúti vasúti, majd a villamoshálózatok. A közúti vasút nem mindig vált el élesen más vasutaktól. A világon az első közúti vasút, a Surrey Iron Railway városon belül és kívül közlekedő lóvasút volt. Az első utcai gőzvontatású vasút New York városában 1832-ben épült, ez azonban még nem ért el igazi sikert. A gőzvontatás azonban nem igazán vált be a városokban. A közúti vasút igazi fénykorát a villamosvontatás hozta el. A világ első áramszedős villamosát Werner Siemens 1879-ben mutatta be egy berlini kiállításon, majd Frank J. Sprague építette az első városi felsővezetékes villamoshálózatot Richmondban (Virginia) 1887-ben. Ez a technológia forradalmasította a közúti vasutat, és hamarosan világszerte megjelentek a villamosok. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 41186 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8514 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22131494 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Közúti vasút (hu)
  • Közúti vasút (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of