| dbo:abstract
|
- A régi-régi grammatikai hagyománynak megfelelően világszerte öt deklinációba sorolják a névszókat a tőhangzó alapján – bár nem teljesen következetesen, az úgynevezett harmadik deklinációban ugyanis egymás mellett vannak a mássalhangzós és az i-tövű szavak (ez utóbbi ugyanis félhangzónak számít tőhangzóként, ezért a mássalhangzós ragozást követi), a többi deklináció tisztán magánhangzós töveket tartalmaz (voltaképpen tehát a kétféle gyökeresen különböző ragozás a mással- és a magánhangzós; az utolsó két deklináció az előbbi ragjaival alakult ki, bár a tövek magánhangzósak, és messze ritkább tőtípust tartalmaznak, mint az első három). A tőhangzót úgy kapjuk meg, hogy a többes genitivus ‑rum vagy ‑um végződését elhagyjuk: Melléknevek csak az 1–3. deklinációhoz tartoznak, azon belül részleteket lásd a szóló szakaszban. A főnevek (averbó) a sing. nom.-t közli első helyen, azután a sing. gen. végződését, azután a szó nemét, pl.: terra, ‑æ f (föld); a mellékneveké a sing. nom. alakját, majd a többi nemhez tartozó sing. nom. végződést, például bonus, ‑a, ‑um (jó), facilis, ‑e (könnyű) és dives (gazdag), de szokásos így is: bonus 3, facilis 2 és pauper 1 (olykor felső kitevővel is), ez utóbbi esetben az indexszám azt adja meg, hány alakú a melléknév, azaz hány nemet különböztet meg (a három alakúak mindhármat, a kétalakúak esetében az első a hím- és a nőnem, a második a semleges, az egyalakúak mindhárom nemben ugyanazt az alakot használják). (hu)
- A régi-régi grammatikai hagyománynak megfelelően világszerte öt deklinációba sorolják a névszókat a tőhangzó alapján – bár nem teljesen következetesen, az úgynevezett harmadik deklinációban ugyanis egymás mellett vannak a mássalhangzós és az i-tövű szavak (ez utóbbi ugyanis félhangzónak számít tőhangzóként, ezért a mássalhangzós ragozást követi), a többi deklináció tisztán magánhangzós töveket tartalmaz (voltaképpen tehát a kétféle gyökeresen különböző ragozás a mással- és a magánhangzós; az utolsó két deklináció az előbbi ragjaival alakult ki, bár a tövek magánhangzósak, és messze ritkább tőtípust tartalmaznak, mint az első három). A tőhangzót úgy kapjuk meg, hogy a többes genitivus ‑rum vagy ‑um végződését elhagyjuk: Melléknevek csak az 1–3. deklinációhoz tartoznak, azon belül részleteket lásd a szóló szakaszban. A főnevek (averbó) a sing. nom.-t közli első helyen, azután a sing. gen. végződését, azután a szó nemét, pl.: terra, ‑æ f (föld); a mellékneveké a sing. nom. alakját, majd a többi nemhez tartozó sing. nom. végződést, például bonus, ‑a, ‑um (jó), facilis, ‑e (könnyű) és dives (gazdag), de szokásos így is: bonus 3, facilis 2 és pauper 1 (olykor felső kitevővel is), ez utóbbi esetben az indexszám azt adja meg, hány alakú a melléknév, azaz hány nemet különböztet meg (a három alakúak mindhármat, a kétalakúak esetében az első a hím- és a nőnem, a második a semleges, az egyalakúak mindhárom nemben ugyanazt az alakot használják). (hu)
|
