Property Value
dbo:abstract
  • Laura Dern (Los Angeles, Kalifornia, 1967. február 10. –) Oscar-, Golden Globe-, BAFTA- és Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő, rendező, forgatókönyvíró és producer. és színészek gyermekeként az 1980-as években kezdett filmezéssel foglalkozni, olyan művekkel téve szert ismertségre, mint a (1985), illetve David Lynch Kék bársony (1986) és Veszett a világ (1990) című rendezései. A (1991) főszereplőjeként megkapta első Oscar-jelölését. Nemzetközi hírnevet Steven Spielberg 1993-as Jurassic Parkjával és annak 2001-es harmadik részével szerzett. Az (2008) című tévéfilmmel és a (2011–2013) című televíziós sorozattal egy-egy Golden Globe-ot nyert. 2014-ben bemutatott című életrajzi drámájával második Oscar-jelölését is megkapta. A Hatalmas kis hazugságok televíziós sorozattal egy Primetime Emmy-díjat és egy újabb Golden Globe-díjat vehetett át. A Twin Peaks 2017-es harmadik évadjában ismét David Lynch rendezővel dolgozott együtt. A 2010-es évek második felében fontosabb mellékszereplései voltak a Star Wars VIII. rész – Az utolsó jedik (2017), a Házassági történet (2019) és a Kisasszonyok (2019) című filmekben. A Házassági történet meghozta a színésznő számára első Oscar-győzelmét és egy további Golden Globe-díjat. (hu)

dbo:baftaAward
dbo:spouse
dbo:wikiPageID
  • 1087252 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 12979 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23682481 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1973 (xsd:integer)
prop-hu:baftaDíj
  • 2019 (xsd:integer)
  • Legjobb női mellékszereplő (hu)
prop-hu:cím
  • Laura Dern díjai (hu)
  • Laura Dern díjai (hu)
prop-hu:goldenGlobeDíj
  • 2019 (xsd:integer)
  • Legjobb női mellékszereplő (hu)
prop-hu:gyermekei
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:házastárs
prop-hu:kép
  • Laura Dern Deauville 2017.jpg (hu)
  • Laura Dern Deauville 2017.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Laura Dern (hu)
  • Laura Dern (hu)
prop-hu:oscarDíj
  • 2019 (xsd:integer)
  • Legjobb női mellékszereplő (hu)
prop-hu:születésiHely
  • Los Angeles, Kalifornia, (hu)
  • Los Angeles, Kalifornia, (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Laura Dern (hu)
  • Laura Dern (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Laura Dern (hu)
  • Laura Dern (hu)
is prop-hu:főszereplő of
is foaf:primaryTopic of