Property Value
dbo:abstract
  • A Laureus-díjat (eredeti nevén Laureus World Sports Awards) minden évben a megelőző év kiemelkedő sportolói, illetve sportcsapatai, sportszervezetei kapják. A díjat 1999-ben közösen alapította a DaimlerChrysler és a Richemont a Mercedes-Benz, az és a Vodafone támogatásával. A kezdeményezés célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a sport közösségformáló erejére, hogy az által mindenki érvényesülhet, megkülönböztetés és a hátrányok elszenvedése nélkül. A "Laureus" név görög szóból származik, amelyet az atlétikai győzelem hagyományos jelképének számító babérkoszorúra utal. Az első díjátadást 2000. május 25-én Monte-Carlóban szervezték meg, a díjátadón Nelson Mandela is beszédet mondott. 2018-tól évente nyolc kategóriában kerül sor a díjazásokra. Az egyes kategóriák nyertesei a vállalat által létrehozott Laureus-szobrot vehetik át a különböző helyszíneken megtartott éves díjátadó gálán. A sport egyetemességét jelképezi a szobor alapzatán az öt kontinens. A szobrocska 30 cm magas és 2,5 kg tömegű. Minden szobor 670 gramm ezüstöt és 650 gramm aranyat tartalmaz. 2020-ig világszerte tizenegy városban rendezték meg a Laureus-gálát, amelyet a világ mintegy 160 országában közvetítenek évről évre. 2021-ben a koronavírus-járvány miatt a ceremónia online módon volt látható. A díjazottak kiválasztása két körben történik: először a világ 400 vezető sportújságírója, több mint 80 különböző ország képviselői, megnevezik a kategóriák lehetséges jelöltjeit, majd ezek közül egy 41–46 tagból – neves sportszemélyiségekből – álló testület (Laureus World Sports Academy) állítja fel a sorrendet. A szavazást a független felügyeli. A díj történetében a svájci teniszezőt, Roger Federert találták a legtöbbször, öt alkalommal a legjobbnak kategóriájában, míg egyszer őt választották az év visszatérőjének is. Volt olyan, hogy az akadémia tagjai egy-egy jelölést vagy díjat visszavontak, ilyen volt az amerikai kerékpáros Lance Armstrong doppingbotrányának esete is, de az amerikai atléta, és a kanadai parasportoló, is doppingvétség miatt, utólag került le a jelöltek listájáról. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 294861 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 55455 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23848011 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:align
  • left (hu)
  • left (hu)
prop-hu:elsőDíjátadás
  • 2000 (xsd:integer)
prop-hu:eredetiNév
  • Laureus World Sports Awards (hu)
  • Laureus World Sports Awards (hu)
prop-hu:kép
  • --02-18
  • Roger Federer 3 cropped.jpg (hu)
  • Williams S. WM16 .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Vlagyimir Putyin a 2008. február 18-i szentpétervári díjátadáson (hu)

prop-hu:legutóbbiDíjátadás
  • 2021 (xsd:integer)
prop-hu:magyarNév
  • Laureus-díj (hu)
  • Laureus-díj (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:quote
  • „A sportnak lehetősége van a világ megváltoztatására. Lehetősége, hogy inspiráljon. Lehetősége van arra, hogy olyan módon egyesítse az embereket, mint semmi más.Olyan nyelven beszél a fiatalokkal, amit azok megértenek. A sport reményt teremt ott is, ahol valamikor csak kétségbeesés volt.” (hu)

prop-hu:source
  • Nelson Mandela beszéde (hu)
  • Nelson Mandela beszéde (hu)
prop-hu:szervezetNeve
  • Laureus World Sports Academy (hu)
  • Laureus World Sports Academy (hu)
prop-hu:szélesség
  • 120 (xsd:integer)
prop-hu:szöveg
  • Serena Williams és Roger Federer nyerték el legtöbb alkalommal az év női és férfi sportolói díjakat (hu)

prop-hu:width
  • 103 (xsd:integer)
  • 40.0
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Laureus-díj (hu)
  • Laureus-díj (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of