Property Value
dbo:abstract
  • Lebensborn e.V. (szó szerint: „az élet forrása”, vagy az „élet kútja” bejegyzett egyesület). Heinrich Himmler 1935. december 12-én alapította a szervezetet az évtizedek óta csökkenő németországi születési arány megfordítására és a kívánatos északi-germán típusú népesség szaporítására, illetve az árják 120 milliósra emelésének elmélete megvalósítására. A nürnbergi törvények ugyanebben az évben tiltották meg a németeknek a zsidókkal és más alacsonyabbrendűnek tartott emberekkel kötött házasságot. A nemzetiszocialista Németországban ennek az SS által kezdeményezett, állami támogatású bejegyzett egyesületnek a célja az egészséges „tisztafajú árja” gyermekek születésének elősegítése, születési arányuk jelentős növelése a birodalomban. Himmler és a náci vezetők a német nép hanyatlását és elkorcsosulását a náci embereszméknek legmegfelelőbb, válogatott árja férfiak és nők irányított „tenyésztésével” képzelte el és ezért arra buzdította az SS katonákat és a Wermacht tiszteket, hogy minél több gyermeket nemzzenek árja nőkkel, akár házasságon kívül is, akiket állami költségen nevelnek fel. Úgy tervezték, hogy ezek a születendő „lebensborn” gyerekek felnőve a náci-árja nemzet és világbirodalom vezetőivé válnak; egyben megtiltották és minden módon üldözték a „tiszta-német” nők és lányok terhességmegszakítását. Leányszállásokat, szülőotthonokat építettek, ahol akár névtelenül is ellátták a terhes nőket várandósságuk alatt, majd a megszületett szőke-és-kékszemű árja gyermekeket örökbe adták, vagy örökbeadásra felkínálták (lehetőleg) SS-tagok családjainak. A Lebensborn alapszabálya azt is kimondta, hogy a szervezet vezetője csak SS tisztségviselő lehet, akit az SS Birodalmi Vezető (Reichsführer) nevez ki. A második világháború idején számos megszállt európai országban is megkezdte tevékenységét az eredetileg Németországban 1935-ben alapított Lebensborn szervezet. Az elfoglalt területeken több „Lebensborn-házat” kisajátított zsidó tulajdonú villában, kastélyban hoztak létre. A szervezet a Nagy-Német területen működése során a faji szempontból méltónak tartott árvákat kiválasztotta és gondozásba vette, az SS-tagokkal kapcsolatba kerülő árja nőktől született gyermekeket örökbefogadta. Eredetileg kizárták a német sorkatonák és külföldi nők együttlétéből született gyermekeket, mivel egyik oldalról sem volt bizonyíték a faji tisztaságra, de később ezek közül is kiválasztották a nemzetiszocialista faji ideológia értelmében „árjanak” tekinthetőket, vagyis a kinézetre megfelelőeket. A háború során attól sem riadtak vissza, hogy az elfoglalt területeken gyermekeket raboljanak el szüleiktől, származásukat eltitkolták, ha őket az feltételek alapján úgy ítélték meg, hogy alkalmasak a lebensborni otthonokban elhelyezésre, végül pedig megfelelő német családoknál felnevelésre. Erre az egyik legszörnyűbb példa: a lidicei mészárlás során 98 gyermek közül 13-at kiválasztották lebensborni elnémetesítésre, a többit pedig a kulmhofi megsemmisítő táborba hurcolták és elgázosították. A nürnbergi per során sok közvetlen bizonyítékot találtak a nácik által 1939–1945 között elkövetett gyermekrablásokról. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1648982 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 12959 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23291978 (xsd:integer)
prop-hu:datum
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:hrsg
  • Angelika Baumann, Andreas Heusler (hu)

prop-hu:isbn
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:ort
  • München (hu)
  • München (hu)
prop-hu:titel
  • Kinder für den „Führer“, Der Lebensborn in München (hu)

prop-hu:verlag
  • Schiermeier (hu)
  • Schiermeier (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Lebensborn (hu)
  • Lebensborn (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of