Property Value
dbo:abstract
  • Lecrae Devaughn Moore (1979. október 9. –), Lecrae-ként ismert kétszeres Grammy-díjas amerikai rapper, dalszövegíró, lemezproducer és színész. A Reach Records nevű független kiadó elnöke, társalapítója és társtulajdonosa, valamint a ReachLife Ministries nonprofit szervezet társalapítója, és elnöke. Szóló előadóként hét stúdióalbumot, és két mixtape-et, a 116 Clique nevű hiphopegyüttes frontembereként pedig három stúdióalbumot, egy remix albumot, és egy középlemezt adott ki. A Real Talk című 2004-es albumával debütált amit a Reach Records adott ki. Harmadik stúdióalbuma, a 2008-ban kiadott Rebel lett az első Keresztény hiphop album ami felkerült a Billboard Gospel Lista első helyére. Lecrae 2011-ben részt vett a BET Hip Hop Awards Cyperben és közreműködött „Live and Let Live” című dalában. Ezekkel a szerepléseivel felkeltette magára a mainstream figyelmét. 2012. május 10-én kiadta első mixtape-jét, a -ot, amit sokan a mainstream hiphopba történő betörésének tekintenek: a mixtape-et több mint 100 000-szer töltötték le kevesebb mint két nap alatt. Hatodik stúdióalbumát, a 2012. szeptember 4-én kiadott Gravityt és a korábban említett Church Clothes-ot sokan a Keresztény hiphop történelem legfontosabb albumaiként tartják számon. A Gravity az összesített iTunes eladási listán első helyen debütált, 3-ik helyet ért el a Billboard 200-on és a 2013-as Grammy Awardson megnyerte a Legjobb Gospel Albumnak járó díjat. 2013. november 7-én Lecrae kiadta második mixtape-jét, a -t. Hetedik albuma, az Anomaly 2014. szeptember 9-én jelent meg. Az album az első héten 88 587 eladott példánnyal 1. helyen debütált a Billboard 200-on. Ez volt az első album ami a 200-as listán és a Gospel listán egy időben foglalta el a legjobb helyet. Lecraet Az év előadójának jelölték a 43-ik, a 44-ik és a 45-ik GMA Dove Awardson, és Legjobb Gospel Előadónak a 2013-as BET Awardson. Munkáival öt Grammy nevezést – ezek közül kettőt nyert meg – , egy Billboard Music Awards, tizennégy Dove Awards – ezek közül négyet nyert meg –, négy Stellar Awards – melyekből kettőt megnyert –, egy Soul Train Music Awards és egy BET Hip Hop Awards jelölést érdemelt ki. Lecrae szerepelt az A Cross to Bear című tévéfilmben és ő alakította Dr. Malmquistet a Believe Me című vígjátékban. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 754875 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5704 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22536653 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • Crae, Crayola, Creezie, Crazy 'Crae (hu)

prop-hu:házastárs
  • Darragh Moore (hu)
  • Darragh Moore (hu)
prop-hu:kiadók
  • Reach Records, Cross Movement (hu)
  • Reach Records, Cross Movement (hu)
prop-hu:kép
  • Billboard12-crayola-lecrae.jpg (hu)
  • Billboard12-crayola-lecrae.jpg (hu)
prop-hu:műfajok
  • rap, hiphop (hu)
  • rap, hiphop (hu)
prop-hu:név
  • Lecrae (hu)
  • Lecrae (hu)
prop-hu:születésiNév
  • Lecrae Devaughn Moore (hu)
  • Lecrae Devaughn Moore (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Lecrae (hu)
  • Lecrae (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Lecrae (hu)
  • Lecrae (hu)
foaf:nick
  • Crae, Crayola, Creezie, Crazy 'Crae (hu)
  • Crae, Crayola, Creezie, Crazy 'Crae (hu)
is foaf:primaryTopic of