| dbo:abstract
|
- A lepantói csatát 1571. október 7-én vívta az egyesült keresztény flotta az Oszmán Birodalom hajóhadával a Jón-tengeren, a mai Görögországhoz tartozó Patraszi-öbölben. A megerősített tengerparti kikötő, , amelyről az ütközet a nevét kapta, az összecsapás helyszínétől jó pár tengeri mérföldre nyugatra van. Az ütközetben nagyjából 600 hajó vett részt, a Földközi-tenger összes gályájának hetven százaléka, valamint 140 ezer ember – katonák, tengerészek, szabad vagy rabszolga evezősök. Málta 1565-ös sikertelen török ostroma után I. Szulejmán oszmán szultán északnyugat felé terjeszkedett, és Magyarországot támadta meg. Az idős uralkodó Szigetvár ostroma közben meghalt. A törökök visszavonultak, és az 1568-ban kötött drinápolyi béke biztosította a nyugalmat a Duna mentén. Az új szultán, II. Szelim úgy döntött, hogy a Földközi-tengeren folytatja a hódítást. Itt a törökök óriási fölényben voltak, hiszen a katolikus államok belső problémáikkal, elsősorban a reformációval küszködtek, és nem akarták egyesíteni haderejüket a muzulmánok ellen. Az egységes fellépés legerőteljesebb híve V. Piusz pápa volt, aki 1566 óta ösztökélte a keresztény hatalmakat, hogy indítsanak új keresztes hadjáratot az Oszmán Birodalom ellen. Az ellentétes érdekeik miatt egymásra gyanakvó Spanyolország és Velencei Köztársaság csak 1570-ben szövetkezett, miután a törökök elfoglalták a velenceiek termékeny birtokát, Ciprust. 1571. május 25-én született meg a Szent Liga. A megállapodásban Velence, Spanyolország és a pápai állam vállalta, hogy közös katonai erővel hadjáratot indít a török ellen. A keresztény hajóhad 1571 nyarán gyűlt össze a . A több mint kétszáz gályát Velence, a pápai állam, a spanyol király, a Genovai Köztársaság, a , a toszkánai Szent István Lovagrend, valamint a máltai lovagrend szerelte fel. A költségek felét II. Fülöp spanyol király állta, aki így jelentős súlyt kapott a főparancsnok kiválasztásában. A hajóhad élére féltestvérét, Don Juan de Austriát nevezték ki, helyettese Marcantonio Colonna pápai tengernagy lett. A Szent Liga hajóhada októberben érte el a görög partokat, ahol II. Szelim mintegy háromszáz egységből álló flottája állomásozott. A had parancsnoka Müezzinzade Ali pasa volt. A keresztény seregben a velenceiek és a spanyolok hosszasan vitatkoztak arról, hogy milyen haditervet kövessenek; végül a velenceiek azonnali támadást sürgető javaslatát fogadták el. A törökök szintén sokat vitáztak arról, hogy várják-e meg a Szent Liga támadását, vagy hajózzanak ki jól védett öblükből, és menjenek a keresztények elé. Végül ők is a támadás mellett döntöttek. A két hajóhad négy-négy egységből állt fel: főerőből, két szárnyból és tartalékból. A törököknek több hajója és embere volt, viszont a keresztények tüzérsége jóval erősebb volt. Ali pasa ezért kevés hajót hagyott a tartalékban, inkább a centrumot erősítette meg. A törökök a csata elején eredményeket értek el a Csuluk Mehmed vezette jobbszárnyukon, de végül vereséget szenvedtek. Balszárnyukon Ulucs Ali pasa egy átkaroló hadművelettel szétzilálta Giovanni Andrea Doria egységét és betört a keresztény hajók közé. Súlyos veszteségeket okozott a máltai, szicíliai és velencei gályáknak, de végül menekülnie kellett a keresztény erősítés elől. Az ütközet a főerők között dőlt el, ahol összecsapott a két zászlóshajó, a La Real és a Szultána. A keresztényeknek sikerült visszaverniük a törökök támadását, és elfoglalták Ali pasa hajóját. Ez zűrzavart váltott ki a törökök között, sokan menekülni kezdtek. Az ütközetben a keresztények közül nagyjából nyolcezren vesztették életüket; az elesett törökök számát húszezerre becsülik. Bár a török flotta megsemmisült, Ciprus nem került vissza velencei fennhatóság alá. A Szent Liga hamarosan felbomlott, de az Oszmán Birodalom soha nem nyerte vissza egykori tengeri erejét. A csata egyben a kézi erővel hajtott hajók utolsó nagy ütközete lett, a gályák helyét ezután átvették a vitorlások. (hu)
- A lepantói csatát 1571. október 7-én vívta az egyesült keresztény flotta az Oszmán Birodalom hajóhadával a Jón-tengeren, a mai Görögországhoz tartozó Patraszi-öbölben. A megerősített tengerparti kikötő, , amelyről az ütközet a nevét kapta, az összecsapás helyszínétől jó pár tengeri mérföldre nyugatra van. Az ütközetben nagyjából 600 hajó vett részt, a Földközi-tenger összes gályájának hetven százaléka, valamint 140 ezer ember – katonák, tengerészek, szabad vagy rabszolga evezősök. Málta 1565-ös sikertelen török ostroma után I. Szulejmán oszmán szultán északnyugat felé terjeszkedett, és Magyarországot támadta meg. Az idős uralkodó Szigetvár ostroma közben meghalt. A törökök visszavonultak, és az 1568-ban kötött drinápolyi béke biztosította a nyugalmat a Duna mentén. Az új szultán, II. Szelim úgy döntött, hogy a Földközi-tengeren folytatja a hódítást. Itt a törökök óriási fölényben voltak, hiszen a katolikus államok belső problémáikkal, elsősorban a reformációval küszködtek, és nem akarták egyesíteni haderejüket a muzulmánok ellen. Az egységes fellépés legerőteljesebb híve V. Piusz pápa volt, aki 1566 óta ösztökélte a keresztény hatalmakat, hogy indítsanak új keresztes hadjáratot az Oszmán Birodalom ellen. Az ellentétes érdekeik miatt egymásra gyanakvó Spanyolország és Velencei Köztársaság csak 1570-ben szövetkezett, miután a törökök elfoglalták a velenceiek termékeny birtokát, Ciprust. 1571. május 25-én született meg a Szent Liga. A megállapodásban Velence, Spanyolország és a pápai állam vállalta, hogy közös katonai erővel hadjáratot indít a török ellen. A keresztény hajóhad 1571 nyarán gyűlt össze a . A több mint kétszáz gályát Velence, a pápai állam, a spanyol király, a Genovai Köztársaság, a , a toszkánai Szent István Lovagrend, valamint a máltai lovagrend szerelte fel. A költségek felét II. Fülöp spanyol király állta, aki így jelentős súlyt kapott a főparancsnok kiválasztásában. A hajóhad élére féltestvérét, Don Juan de Austriát nevezték ki, helyettese Marcantonio Colonna pápai tengernagy lett. A Szent Liga hajóhada októberben érte el a görög partokat, ahol II. Szelim mintegy háromszáz egységből álló flottája állomásozott. A had parancsnoka Müezzinzade Ali pasa volt. A keresztény seregben a velenceiek és a spanyolok hosszasan vitatkoztak arról, hogy milyen haditervet kövessenek; végül a velenceiek azonnali támadást sürgető javaslatát fogadták el. A törökök szintén sokat vitáztak arról, hogy várják-e meg a Szent Liga támadását, vagy hajózzanak ki jól védett öblükből, és menjenek a keresztények elé. Végül ők is a támadás mellett döntöttek. A két hajóhad négy-négy egységből állt fel: főerőből, két szárnyból és tartalékból. A törököknek több hajója és embere volt, viszont a keresztények tüzérsége jóval erősebb volt. Ali pasa ezért kevés hajót hagyott a tartalékban, inkább a centrumot erősítette meg. A törökök a csata elején eredményeket értek el a Csuluk Mehmed vezette jobbszárnyukon, de végül vereséget szenvedtek. Balszárnyukon Ulucs Ali pasa egy átkaroló hadművelettel szétzilálta Giovanni Andrea Doria egységét és betört a keresztény hajók közé. Súlyos veszteségeket okozott a máltai, szicíliai és velencei gályáknak, de végül menekülnie kellett a keresztény erősítés elől. Az ütközet a főerők között dőlt el, ahol összecsapott a két zászlóshajó, a La Real és a Szultána. A keresztényeknek sikerült visszaverniük a törökök támadását, és elfoglalták Ali pasa hajóját. Ez zűrzavart váltott ki a törökök között, sokan menekülni kezdtek. Az ütközetben a keresztények közül nagyjából nyolcezren vesztették életüket; az elesett törökök számát húszezerre becsülik. Bár a török flotta megsemmisült, Ciprus nem került vissza velencei fennhatóság alá. A Szent Liga hamarosan felbomlott, de az Oszmán Birodalom soha nem nyerte vissza egykori tengeri erejét. A csata egyben a kézi erővel hajtott hajók utolsó nagy ütközete lett, a gályák helyét ezután átvették a vitorlások. (hu)
|
