| dbo:abstract
|
- A Letopisețul Cantacuzinesc (Cantacuzino-krónika), teljes címén Istoria Țării Românești de când au descălecat pravoslavnicii creștini (1290–1690) azaz Havasalföld története amióta a pravoszláv keresztények megtelepedtek (1290-1690) a megbízásából készült az 1600-as évek végén. A Cantacuzinók bizánci eredetű bojárok voltak, akik számos fejedelmet adtak Havasalföldnek. A krónika szerzője ismeretlen, bár többen elfogadják Nicolae Iorga véleményét, aki szerint Stoica Ludescu írta, aki háziszolga volt a Cantacuzino udvarban. A krónika Havasalföld történetét dolgozza fel két részben, 1290 és 1690 között. A krónika első része az első 370 évet dolgozza fel, míg a krónika második része az utolsó 30-at. Egyik fontos magyar vonatkozása, hogy leírja a románság északra vándorlását és Magyarországra költözését: "Insă dintâi izvodindu-se de rumânii carii s-au despărțit de la romani şi au pribegit spre miiazănoapte. Deci trecând apa Dunării, au descălecat la Turnul Severinului; alții în Țara Ungurească, pre apa Oltului, şi pre apa Morășului, şi pre apa Tisei ajungând şi până la Maramurăș. Iar cei ce au descălecat la Turnul Severinului s-au tins pre supt poalele muntelui până în apa Oltului; alții s-au pogorât pre Dunăre în jos. Și așa umplându-se tot locul de ei, au venit până în marginea Necopoei." "De először beszéljünk a románokról, akik elszakadtak a rómaiaktól (=bizánciaktól) és észak felé vándoroltak. Tehát a Duna vize felé költöztek, átkeltek Szörényvárnál; egyesek Magyarországra az Olt vizéhez, a Maros vizéhez, a Tisza vizéhez, elérve egészen Máramarosig is. És azok, akik átkeltek Szörényvárnál, elérték a hegység lábát az Olt vizénél. Egyesek lementek a Duna mentén és így betöltötték magukkal az egész helyet és Necopoi határáig jöttek." Ez után rátér Havasalföld 1290-es megalapítására, ami Negru Vodă, Fogaras nagyhercege nevéhez fűződik. Innentől kezdve bepillantást nyerhetünk Havasalföld külső és belső viszonyaira. További magyar vonatkozások: Számtalan kevésbé vagy egyáltalán nem közismert tényre bukkanhatunk benne. Részletesen beszámol a havasalföldi fejedelmek törökellenes harcairól és a magyaroktól kapott segítségről. Leírja, hogy baj esetén rendszeresen Magyarországon leltek menedéket. Továbbá olvashatunk a magyar katonák havasalföldi részvételéről is a törökök elleni küzdelmekben. Például beszámol Radu de la Afumați (V.Radu) fejedelem életéről és arról, hogy sokakhoz hasonlóan ő is Magyarországra menekült védelmet kérve. Szó esik arról is, hogy hogyan kért és kapott katonai segítséget a magyar királytól: „Şi s-au dus la Ianoş-crai, şi au căzut la picioarele lui şi l-au rugat să se milostivească să nu lase ţara creştinească în mâinile păgânilor. Într-acéia Ianoş s-a milostivit pre creştini şi s-au gătit de oaste cu 30.000 de unguri, tot voinici aleşi. Şi au pogorât pre la Rucăr aici în ţară, şi au venit Ianoş-crai pân’ la oraş la Piteşti. Iar Mehmet-bei n-au cutezat ca să-l aştepte, ci curând au fugit peste Dunăre. „És elment János királyhoz és a lábai elé esett és kérte őt, hogy legyen kegyelmes és ne hagyjon egy keresztény országot a pogányok kezében. És ez a János kegyelmes volt a keresztényekhez és 30 000-es magyar sereget küldött, mind válogatott harcosokat. És leereszkedtek felé, ide ebbe az országba, és János király is eljött Pitești városáig. És Mehmet bej nem merte bevárni őt, hanem gyorsan elmenekült a Duna túloldalára.” A krónika aprólékosan beszámol Báthory Zsigmond és Vitéz Mihály törökellenes szövetségéről is. Később pedig Mihály vajda erdélyi ténykedését is számba veszi. (hu)
- A Letopisețul Cantacuzinesc (Cantacuzino-krónika), teljes címén Istoria Țării Românești de când au descălecat pravoslavnicii creștini (1290–1690) azaz Havasalföld története amióta a pravoszláv keresztények megtelepedtek (1290-1690) a megbízásából készült az 1600-as évek végén. A Cantacuzinók bizánci eredetű bojárok voltak, akik számos fejedelmet adtak Havasalföldnek. A krónika szerzője ismeretlen, bár többen elfogadják Nicolae Iorga véleményét, aki szerint Stoica Ludescu írta, aki háziszolga volt a Cantacuzino udvarban. A krónika Havasalföld történetét dolgozza fel két részben, 1290 és 1690 között. A krónika első része az első 370 évet dolgozza fel, míg a krónika második része az utolsó 30-at. Egyik fontos magyar vonatkozása, hogy leírja a románság északra vándorlását és Magyarországra költözését: "Insă dintâi izvodindu-se de rumânii carii s-au despărțit de la romani şi au pribegit spre miiazănoapte. Deci trecând apa Dunării, au descălecat la Turnul Severinului; alții în Țara Ungurească, pre apa Oltului, şi pre apa Morășului, şi pre apa Tisei ajungând şi până la Maramurăș. Iar cei ce au descălecat la Turnul Severinului s-au tins pre supt poalele muntelui până în apa Oltului; alții s-au pogorât pre Dunăre în jos. Și așa umplându-se tot locul de ei, au venit până în marginea Necopoei." "De először beszéljünk a románokról, akik elszakadtak a rómaiaktól (=bizánciaktól) és észak felé vándoroltak. Tehát a Duna vize felé költöztek, átkeltek Szörényvárnál; egyesek Magyarországra az Olt vizéhez, a Maros vizéhez, a Tisza vizéhez, elérve egészen Máramarosig is. És azok, akik átkeltek Szörényvárnál, elérték a hegység lábát az Olt vizénél. Egyesek lementek a Duna mentén és így betöltötték magukkal az egész helyet és Necopoi határáig jöttek." Ez után rátér Havasalföld 1290-es megalapítására, ami Negru Vodă, Fogaras nagyhercege nevéhez fűződik. Innentől kezdve bepillantást nyerhetünk Havasalföld külső és belső viszonyaira. További magyar vonatkozások: Számtalan kevésbé vagy egyáltalán nem közismert tényre bukkanhatunk benne. Részletesen beszámol a havasalföldi fejedelmek törökellenes harcairól és a magyaroktól kapott segítségről. Leírja, hogy baj esetén rendszeresen Magyarországon leltek menedéket. Továbbá olvashatunk a magyar katonák havasalföldi részvételéről is a törökök elleni küzdelmekben. Például beszámol Radu de la Afumați (V.Radu) fejedelem életéről és arról, hogy sokakhoz hasonlóan ő is Magyarországra menekült védelmet kérve. Szó esik arról is, hogy hogyan kért és kapott katonai segítséget a magyar királytól: „Şi s-au dus la Ianoş-crai, şi au căzut la picioarele lui şi l-au rugat să se milostivească să nu lase ţara creştinească în mâinile păgânilor. Într-acéia Ianoş s-a milostivit pre creştini şi s-au gătit de oaste cu 30.000 de unguri, tot voinici aleşi. Şi au pogorât pre la Rucăr aici în ţară, şi au venit Ianoş-crai pân’ la oraş la Piteşti. Iar Mehmet-bei n-au cutezat ca să-l aştepte, ci curând au fugit peste Dunăre. „És elment János királyhoz és a lábai elé esett és kérte őt, hogy legyen kegyelmes és ne hagyjon egy keresztény országot a pogányok kezében. És ez a János kegyelmes volt a keresztényekhez és 30 000-es magyar sereget küldött, mind válogatott harcosokat. És leereszkedtek felé, ide ebbe az országba, és János király is eljött Pitești városáig. És Mehmet bej nem merte bevárni őt, hanem gyorsan elmenekült a Duna túloldalára.” A krónika aprólékosan beszámol Báthory Zsigmond és Vitéz Mihály törökellenes szövetségéről is. Később pedig Mihály vajda erdélyi ténykedését is számba veszi. (hu)
|
