| dbo:abstract
|
- A libráció (latin szó), a Holdkorong látszó középpontjába eső felületi pont ingaszerű lengése a keringési és tengelyforgási idő egyenlősége, a Holdpálya alakja és fekvése miatt. Ha a Hold körben mozogna a Föld körül egyenletes sebességgel, pályája az ekliptikával egybeesne és egyenlítője e pálya síkjában feküdne, akkor a keringés és tengelyforgás teljesen egyenlő tartama miatt a Holdkorong látszó középpontja mindig ugyanazon felületi ponttal esne egybe, és a Hold mindkét pólusa mindig egyszerre lenne látható. Ámde a Hold ellipszis alakú pályán futja körül a Földet, és így a Föld csupán a Hold H1 és H2 állásában áll az első mm´ Holdmeridián síkjában; m mindkét esetben a Hold látszó középpontja is. Egy negyed, illetve háromnegyed keringés múlva a Hold H2 és H4-be jut és a tengelyforgás és keringési időnek azonossága folytán az mm´ Holdmeridián ennek H1 és H3-ban elfoglalt helyzetére merőlegesen áll. A Föld középpontjából néző megfigyelő a Hold közepét K-ban látja, H2-ben nyugatra, H4-ben keletre az első meridiántól. Ez a Hold hosszúságbeli librációja, melynek folytán valamely a Holdtányér közepén fekvő folt egy hónap alatt 7° 54´-nyi ingást végez kelet és nyugat felé. Mivel továbbá a Holdpálya közepén 5° 8´ 40˝-cel hajlik az ekliptika felé és a Hold quatora ezzel még 1° 32´-nyi szögletet képez, a Holdat majd egy pályája alatt, majd ennek felette fekvő pontból figyeljük, miáltal úgy pólusai, mint foltjai majd északra, majd délre vándorolnak. Ezen ingás, mely 6° 51´-et tehet ki maximumban, szélességbeli libráció nevét viseli. Ha végül a Holdat nem a Föld középpontjából, hanem felületének egy A pontjából figyeljük, ismét a Hold foltjainak látszó eltolódását észlelhetjük, mely szerint p. H2-ben a K középpont helyett a K´ pontot tartjuk a tányér közepének. Ez eltolódás tisztán az A pont fekvésétől függvén, ennek változásával bármily irányban történhetik és tisztán a parallaxishoz hasonló jelenség lévén, parallaktius librációnak neveztetik. Maximumban 1°-nál valamivel többre rúghat. Végül pedig ismeretes, hogy a Hold nem gömb, hanem a Föld felé - habár kevéssel is - megnyúlt ellipszoid, melynek tengelye összeesik az első mm' meridiánnal. Mivel ez a Holdpálya ellipticitása és az ekliptikához való hajlása miatt nem mindig a Föld középpontja felé mutat, világos, hogy a Hold geometriai középpontja körül valóságos ingalengések keletkeznek, melyek periódusa a Hold sziderikus hónapja, s melyek amplitúdója lényegesen a Holdnak a gömbalaktól való eltérésétől függ. Míg az előbbi 3 libráció tisztán a Hold és Föld kölcsönös helyzetétől függő optikai jelenség, addig ez utóbbi valóban lengő mozgás, melyet ezért fizikai librációnak szokás mondani. Ezen lengés amplitúdója egynéhány tizedmásodpercnyi értéket nem haladhat meg, és ezért megfigyelése rendkívül nehéz. A libráció folytán, mely különben a Holdkorong szélén álló képződmények felismerését nagyon megnehezítheti, a Hold felületének felénél többet, az 59 százalékát láthatjuk. Ha a libráció két szélső fázisában a Holdat különben egyenlő viszonyok között fotografáljuk, és a két képet a sztereoszkopikus felvételek módja szerint egyesítjük, rendkívül plasztikus, a Holdat elnyújtott ellipszoidnak feltüntető képet nyerünk. (hu)
- A libráció (latin szó), a Holdkorong látszó középpontjába eső felületi pont ingaszerű lengése a keringési és tengelyforgási idő egyenlősége, a Holdpálya alakja és fekvése miatt. Ha a Hold körben mozogna a Föld körül egyenletes sebességgel, pályája az ekliptikával egybeesne és egyenlítője e pálya síkjában feküdne, akkor a keringés és tengelyforgás teljesen egyenlő tartama miatt a Holdkorong látszó középpontja mindig ugyanazon felületi ponttal esne egybe, és a Hold mindkét pólusa mindig egyszerre lenne látható. Ámde a Hold ellipszis alakú pályán futja körül a Földet, és így a Föld csupán a Hold H1 és H2 állásában áll az első mm´ Holdmeridián síkjában; m mindkét esetben a Hold látszó középpontja is. Egy negyed, illetve háromnegyed keringés múlva a Hold H2 és H4-be jut és a tengelyforgás és keringési időnek azonossága folytán az mm´ Holdmeridián ennek H1 és H3-ban elfoglalt helyzetére merőlegesen áll. A Föld középpontjából néző megfigyelő a Hold közepét K-ban látja, H2-ben nyugatra, H4-ben keletre az első meridiántól. Ez a Hold hosszúságbeli librációja, melynek folytán valamely a Holdtányér közepén fekvő folt egy hónap alatt 7° 54´-nyi ingást végez kelet és nyugat felé. Mivel továbbá a Holdpálya közepén 5° 8´ 40˝-cel hajlik az ekliptika felé és a Hold quatora ezzel még 1° 32´-nyi szögletet képez, a Holdat majd egy pályája alatt, majd ennek felette fekvő pontból figyeljük, miáltal úgy pólusai, mint foltjai majd északra, majd délre vándorolnak. Ezen ingás, mely 6° 51´-et tehet ki maximumban, szélességbeli libráció nevét viseli. Ha végül a Holdat nem a Föld középpontjából, hanem felületének egy A pontjából figyeljük, ismét a Hold foltjainak látszó eltolódását észlelhetjük, mely szerint p. H2-ben a K középpont helyett a K´ pontot tartjuk a tányér közepének. Ez eltolódás tisztán az A pont fekvésétől függvén, ennek változásával bármily irányban történhetik és tisztán a parallaxishoz hasonló jelenség lévén, parallaktius librációnak neveztetik. Maximumban 1°-nál valamivel többre rúghat. Végül pedig ismeretes, hogy a Hold nem gömb, hanem a Föld felé - habár kevéssel is - megnyúlt ellipszoid, melynek tengelye összeesik az első mm' meridiánnal. Mivel ez a Holdpálya ellipticitása és az ekliptikához való hajlása miatt nem mindig a Föld középpontja felé mutat, világos, hogy a Hold geometriai középpontja körül valóságos ingalengések keletkeznek, melyek periódusa a Hold sziderikus hónapja, s melyek amplitúdója lényegesen a Holdnak a gömbalaktól való eltérésétől függ. Míg az előbbi 3 libráció tisztán a Hold és Föld kölcsönös helyzetétől függő optikai jelenség, addig ez utóbbi valóban lengő mozgás, melyet ezért fizikai librációnak szokás mondani. Ezen lengés amplitúdója egynéhány tizedmásodpercnyi értéket nem haladhat meg, és ezért megfigyelése rendkívül nehéz. A libráció folytán, mely különben a Holdkorong szélén álló képződmények felismerését nagyon megnehezítheti, a Hold felületének felénél többet, az 59 százalékát láthatjuk. Ha a libráció két szélső fázisában a Holdat különben egyenlő viszonyok között fotografáljuk, és a két képet a sztereoszkopikus felvételek módja szerint egyesítjük, rendkívül plasztikus, a Holdat elnyújtott ellipszoidnak feltüntető képet nyerünk. (hu)
|
