Property Value
dbo:abstract
  • A lillafüredi Palotaszálló 1925 és 1929 között épült a Hámori-tó mellett, Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban – állami beruházásként. Lillafüred a nevét Vay Béla lányáról, Erzsébetről – becenevén Lilláról – kapta. A környék már ezt megelőzően is kedvelt kiránduló- és üdülőhely volt, szálloda, étterem várta az idelátogatókat, és számos magánvilla is épült az üdülőtelepen. A Palotaszálló építéséhez komoly tereprendezésre volt szükség, amit Révay Ferenc erdőmérnök vezetésével végeztek el. Az építési plató kialakításakor felhalmozódott kőzetanyagból épültek a szálló függőkertjei, a Szinva vízesését és az Anna-barlang bejáratát áthelyezték. A lillafüredi kisvasúton megvalósították a személyszállítást, Miskolc és Lillafüred között autóutat építettek, alagutakat fúrtak. A Palotaszálló már 1929-ben elkészült, de a felavatására csak 1930-ban került sor – visszafogott ünnepségsorozat keretében. 1945-ig a vendégek elsősorban a korabeli elit köreiből kerültek ki, kongresszusokat, konferenciákat rendeztek, híres személyiségeket láttak vendégül. Itt rendezték 1933-ban azt az írókongresszust is, aminek József Attila Óda című versét köszönhetjük. Részben a Palotaszállóban játszódik az 1934-ben bemutatott, ma is népszerű Meseautó című film. A második világháború idején német, majd orosz katonák lakták, az 1950-es évektől pedig SZOT-üdülő lett. Az épület 1993-ban a Hunguest Hotels szállodalánc tulajdonába került, ezt követően felújították, korszerűsítették, és a szolgáltatásait jelentősen bővítették. Uniós források felhasználásával 2013 őszére végeztek a teraszok felújításával, amiket tematikus jelleggel ruháztak fel, és a már itt lévő József Attila-szobor, Varga Éva alkotásán kívül elhelyezték a szobrásznő új Herman Ottó-szobrát is, de a függőkert más szintjein további művészeti alkotások is találhatók. A teraszon látható az István főherceg látogatására emlékező öntöttvas oszlop is. A Palotaszálló 2015-ben felkerült a Magyar Értéktárba nemzeti értékként. (hu)

dbo:address
  • 3517 Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 1. (hu)

dbo:architect
dbo:architecturalStyle
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1036887 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 61092 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23771633 (xsd:integer)
prop-hu:aurl
  • https://web.archive.org/web/20130903005608/http://pisztrangtelep.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=12&Itemid=26|archd= 2013-09-03 (hu)

prop-hu:cím
  • 3517 (xsd:integer)
  • Fejezetek Miskolc történetéből (hu)
  • Miskolc írásban és képekben 7 (hu)
  • Miskolci kalendárium 2007 (hu)
  • Szeptemberben adják át az új Herman Ottó-szobrot Lillafüreden (hu)
  • A Palotaszálló és Lillafüred 75 éve (hu)
  • A telep története (hu)
  • Diósgyőr vidéke (hu)
  • Miskolci Kalendárium 2006 (hu)
  • Miskolci Kalendárium 2008 (hu)
  • Miskolci Kalendárium 2012 (hu)
prop-hu:date
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • 2013-07-17 (xsd:date)
prop-hu:elér
  • 2013-08-02 (xsd:date)
  • 2013-08-04 (xsd:date)
prop-hu:fejezetcím
  • Vendéglátás, vendégfogadás egykor és ma (hu)
  • A Palotaszálló teraszai (hu)
  • A Szikla őrzi a titkát (hu)
  • A lillafüredi Palotaszálló (hu)
  • Lillafüred elnevezésének hiteles története (hu)
  • Lovagterem és teraszok – új funkciók (hu)
  • A föld „méhének” feltárása: mélyfúrások, barlangok, a „Baradla-program” (hu)
  • Nemcsak a zenének, hanem egy korszaknak is emléket állít (hu)
  • A Palota-szálló építéstörténete és műelemzése (hu)
  • Hámor, a Hámori-tó és a hámori nyaralótelep a 19–20. század fordulóján (hu)
  • Miskolc–Lillafüred közötti közlekedés különlegességei (hu)
  • A Palota-szálló, mint idegenforgalmi látvány és a rendezvények közkedvelt helyszíne (hu)

prop-hu:fejezetszerző
prop-hu:hely
  • Miskolc (hu)
  • Miskolc (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:hónap
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 963031973 (xsd:integer)
  • 9789632298528 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadó
  • Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Levéltár (hu)
  • Borsodi Nyomda (hu)
  • Miskolci Kommunikációs Kht (hu)
  • Lézerpont Stúdió (hu)

prop-hu:kép
  • Palotaszálló 8.jpg (hu)
  • Palotaszálló 8.jpg (hu)
prop-hu:közreműködők
  • Bekes Dezső (hu)
  • Dobrossy István, Stehlik Ágnes (hu)
  • Bekes Dezső, Veress László (hu)
  • Csörnök Mariann (hu)
  • Bekes Dezső (hu)
  • Dobrossy István, Stehlik Ágnes (hu)
  • Bekes Dezső, Veress László (hu)
  • Csörnök Mariann (hu)
prop-hu:megnyitás
  • 1930 (xsd:integer)
prop-hu:nap
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Lillafüredi Palotaszálló (hu)
  • Lillafüredi Palotaszálló (hu)
prop-hu:oldal
  • 57 (xsd:integer)
  • 62 (xsd:integer)
  • 67 (xsd:integer)
  • 71 (xsd:integer)
  • 106 (xsd:integer)
  • 120 (xsd:integer)
  • 197 (xsd:integer)
  • 245 (xsd:integer)
  • 263 (xsd:integer)
  • 275 (xsd:integer)
  • 281 (xsd:integer)
  • 293 (xsd:integer)
  • 299 (xsd:integer)
prop-hu:periodika
  • Vasárnapi Újság (hu)
  • Vasárnapi Újság (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye (hu)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:szerző
prop-hu:szám
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiFok
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:tengerszintFelettiMagasság
  • ~300 (hu)
  • ~300 (hu)
prop-hu:tervező
prop-hu:toronyMagassága
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:tulajdonos
  • Hunguest Hotels (hu)
  • Hunguest Hotels (hu)
prop-hu:url
prop-hu:weblap
  • minap.hu (hu)
  • pisztrangtelep.hu (hu)
  • minap.hu (hu)
  • pisztrangtelep.hu (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építésÉve
  • 1925 (xsd:integer)
prop-hu:év
  • 1861 (xsd:integer)
  • 1984 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:évfolyam
  • 8 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Lillafüredi Palotaszálló (hu)
  • Lillafüredi Palotaszálló (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Lillafüredi Palotaszálló (hu)
  • Lillafüredi Palotaszálló (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:képaláírás of
is foaf:primaryTopic of