Property Value
dbo:abstract
  • A limmu (līmmu, néha eponümosz) asszíriai állami tisztviselő. Eredetileg valószínűleg önálló feladatkörű pozíció, talán főbíró, de a későbbiekben a legfontosabb tartománykormányzók vagy éppen az uralkodó viselte ezt a címet egy-egy évre. A limmuk névsorát feljegyezték, és az év valamelyik fontos eseményével jellemezték. Általában ezzel datálták dokumentumaikat, megadva, hogy kinek a limmuja alatt keletkezett. A limmuk listája ezért az asszír kronológia egyik legfontosabb eleme. A limmu-listák alapján az újasszír korban már határozott sorrendiség fedezhető fel, az új uralkodó első évében maga a király volt a limmu, a következő években fontossági sorrendben az állam tisztviselői. Egy-egy személy akár többször is lehetett limmu, és bár rendkívül ritkán, de előfordul, hogy két egymás utáni évben is ugyanaz volt. A limmu-év a szippu hónapban kezdődött (óasszír Ṣipʾum, közép- és újasszír Ṣippu), amely az év hetedik hónapja. Asszíria egyes területein önálló limmu-listákat is vezettek helyi jelentőségű limmukkal. A limmu-listák két összefüggő sorozata i. e. 19–18 században (#8 tábla), valamint i. e. 858 és 700 között (#9 tábla) keletkezett. Több egyéb korra vonatkozó töredék is ismert. Ilyen például I. Sarrukín és limmujainak listája. A limmu-listák nagyban segítik az időrendi tájékozódást, de még sok gondot jelent az abszolút kronológián belüli elhelyezésük. Így például Puzur-Istár limmuja alatt feljegyeztek egy jelenséget, amelyet napfogyatkozásként értelmeznek. Ez esetben Puzur-Istár i. e. 1833/1832-ben lett volna limmu, a napfogyatkozás i. e. 1833. június 24-én volt. Csakhogy Puzur-Istár a más párhuzamok alapján felállított rendszerekben más dátummal kezdődő limmu-év tisztviselője volt. Az azonosítások közül csak egy lehet helyes. Ha a napfogyatkozással való korreláció az, akkor az egész listát ehhez kell igazítani. Ebben a listában az i. e. 1833-hoz igazított dátumok szerepelnek. Mindemellett maguk a listák ott is hiányosak lehetnek, ahol nem látszik rajtuk, vagy átfedések is lehetnek benne, mivel egyes esetekben helyi limmukat is ismerünk. Az átfedést valószínűsíti, hogy a 8. táblán egy olvashatatlan nevű limmu évében szintén napfogyatkozást jegyeztek fel. A folytonos számozással az i. e. 1865/64-es limmu-dátum jönne ki, amikor biztosan nem volt Mezopotámiából észlelhető napfogyatkozás. Viszont i. e. 1862-ben, 1861-ben és 1859-ben is jól észlelhető teljes napfogyatkozások voltak (lásd napfogyatkozások az ókori Keleten és Európában), ezért a Puzur-Istártól eltelt alig húsz év során már legalább három átfedés is feltehető. Másik lehetőségként felmerülhet, hogy egyes években több limmu is volt. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 706761 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 30123 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19216975 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Limmu (hu)
  • Limmu (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of