| dbo:abstract
|
- A logika az érvényes következtetések és bizonyítások, illetve az ezzel összefüggő filozófiai, matematikai, nyelvészeti és tudományos módszertani kérdések tudománya. A logika a filozófia része egyfelől a hagyományos besorolás miatt, másrészt amiatt, hogy a logikai elméletek szoros kapcsolatban vannak ismeretelméleti és nyelvfilozófiai kérdésekkel. Ezen felül a 19. század vége óta a logika elválaszthatatlanul összefonódott a matematikával. A matematikai elméletek láttathatók logikai elméletekként, a logikaiak pedig gyakran jól vizsgálhatók matematikai eszközökkel. A logika alapfeladata, hogy olyan formai kritériumokat tárjon fel, amelyek szerint egy adott igaz, vagy igaznak feltételezett p1, p2, , …, pn állítások (azaz a premisszák) esetén helyesen következtethetünk egy q kijelentés (a konklúzió) igazságára. Szimbolikusan a következtetés: Amit úgy foglalunk szavakba, hogy: „Tudjuk, p1, p2, , …, pn fennáll. Tehát q is fennáll.” Például érvényes a következő, sokat emlegetett következtetés: Minden ember halandó. Szókratész ember.---------------------------------------Szókratész halandó. Részben a logika, főként az úgynevezett filozófiai feladata, hogy arra válaszoljon, hogy milyen episztemológiai vagy ontológiai előfeltevés vezet egy adott logikai következtetési szabályhoz. A logika azonosítása a formális következtetések tanával és elhatárolása a gondolkodástól a 19. század szüleménye, és főképp a logikai pszichologizmus, valamint a tradicionális logika elleni harc hozadéka. Az európai gondolkodásban emellett a peripatetikusok óta hagyomány a logikát tágabban, mégpedig mint a „helyes gondolkodás ill. beszéd”, ezzel összefüggésben mint tudománymódszertant meghatározni. Azt persze e hagyomány hívei sem tagadják, hogy a következtetések elmélete a logika központi és mindenkor legkidolgozottabb részét alkotta. A logika szó a görög λόγος (logos – ige, szó, beszéd, érv, gondolat, bölcsesség, törvény, számítás stb.: λογική τέχνη, logiké tekhné = a gondolkodás tana, művészete) szóból származik. Valójában a logika egyik definíciója sem problémamentes. A logikának a következtetések tanaként vagy hasonlóan való aposztrofálása többek közt a oldaláról támadható, míg a logikát az emberi gondolkodáshoz kötő szerzők számára az okoz gondot, hogy – amennyiben ez egyáltalán szándékuk – hogyan határolódjanak el a logikai pszichologizmustól. Másrészt a 20. század második felétől halmozódó egyes kognitív pszichológiai eredményeket – itt elsősorban a Wason szelekciós feladattal kapcsolatos eredményeket szokás idézni – is lehetséges úgy interpretálni, miszerint az emberi gondolkodás általában nem a formális logika szabályai szerint működik, így a logikát nem lehet pusztán a gondolkodás törvényszerűségeinek tekinteni. (hu)
- A logika az érvényes következtetések és bizonyítások, illetve az ezzel összefüggő filozófiai, matematikai, nyelvészeti és tudományos módszertani kérdések tudománya. A logika a filozófia része egyfelől a hagyományos besorolás miatt, másrészt amiatt, hogy a logikai elméletek szoros kapcsolatban vannak ismeretelméleti és nyelvfilozófiai kérdésekkel. Ezen felül a 19. század vége óta a logika elválaszthatatlanul összefonódott a matematikával. A matematikai elméletek láttathatók logikai elméletekként, a logikaiak pedig gyakran jól vizsgálhatók matematikai eszközökkel. A logika alapfeladata, hogy olyan formai kritériumokat tárjon fel, amelyek szerint egy adott igaz, vagy igaznak feltételezett p1, p2, , …, pn állítások (azaz a premisszák) esetén helyesen következtethetünk egy q kijelentés (a konklúzió) igazságára. Szimbolikusan a következtetés: Amit úgy foglalunk szavakba, hogy: „Tudjuk, p1, p2, , …, pn fennáll. Tehát q is fennáll.” Például érvényes a következő, sokat emlegetett következtetés: Minden ember halandó. Szókratész ember.---------------------------------------Szókratész halandó. Részben a logika, főként az úgynevezett filozófiai feladata, hogy arra válaszoljon, hogy milyen episztemológiai vagy ontológiai előfeltevés vezet egy adott logikai következtetési szabályhoz. A logika azonosítása a formális következtetések tanával és elhatárolása a gondolkodástól a 19. század szüleménye, és főképp a logikai pszichologizmus, valamint a tradicionális logika elleni harc hozadéka. Az európai gondolkodásban emellett a peripatetikusok óta hagyomány a logikát tágabban, mégpedig mint a „helyes gondolkodás ill. beszéd”, ezzel összefüggésben mint tudománymódszertant meghatározni. Azt persze e hagyomány hívei sem tagadják, hogy a következtetések elmélete a logika központi és mindenkor legkidolgozottabb részét alkotta. A logika szó a görög λόγος (logos – ige, szó, beszéd, érv, gondolat, bölcsesség, törvény, számítás stb.: λογική τέχνη, logiké tekhné = a gondolkodás tana, művészete) szóból származik. Valójában a logika egyik definíciója sem problémamentes. A logikának a következtetések tanaként vagy hasonlóan való aposztrofálása többek közt a oldaláról támadható, míg a logikát az emberi gondolkodáshoz kötő szerzők számára az okoz gondot, hogy – amennyiben ez egyáltalán szándékuk – hogyan határolódjanak el a logikai pszichologizmustól. Másrészt a 20. század második felétől halmozódó egyes kognitív pszichológiai eredményeket – itt elsősorban a Wason szelekciós feladattal kapcsolatos eredményeket szokás idézni – is lehetséges úgy interpretálni, miszerint az emberi gondolkodás általában nem a formális logika szabályai szerint működik, így a logikát nem lehet pusztán a gondolkodás törvényszerűségeinek tekinteni. (hu)
|
