| dbo:abstract
|
- A lokúciós aktus vagy lokúció (angolul locutionary act) nyelvfilozófiai fogalom, a beszédaktus-elmélet egyik alapfogalma. John L. Austin elméletében a beszédaktus legelemibb, legalapvetőbb szintje: az a tett, hogy mondunk valamit. (A locutio latin kifejezés, jelentése: szólás, beszéd, beszédfordulat). Austin elméletében az illokúciós aktussal és a perlokúciós aktussal együtt létrehozott fogalomhármas egyik tagja. A lokúciós aktus szembeállítható a fogalomhármas másik két tagjával: így elkülöníthető attól, hogy mit tesz a beszélő valaminek a kimondásakor (például kért valamit), ez az illokúciós aktus; és attól is, hogy mit ér el a beszélő valaminek a kimondásával (például a hallgató teljesíti a kérését), ez pedig a perlokúciós aktus. Az emberi kommunikáció során tehát a lokúció az a szemantikai jelentés, amit voltaképpen mondunk, például: „Ugye milyen jó lenne ma apával elmenni az oviba?”, szemben az illokúcióval, amely már megnyilatkozásaink dekódolt, kommunikatív többletjelentésével azonos, az előbbi példában: „Remélem, hallasz: ma igazán elvihetnéd a gyereket te az oviba!”. A lokúció a beszédaktus direkt és explicit része, s esetenként megegyezhet az illokúciós aktussal, például kijelentések, állítások, ígéretek esetében. Az, hogy egy adott illokúcióhoz milyen lokúció rendelődik a beszédaktus során, nagyban függ az egyén nyelvhasználati szokásaitól, a kommunikációs helyzet kontextusától: a fenti példában lokúciós aktusként egy kérdés hangzott el, ez járult egy implicit számonkérés illokúciós aktusához. (hu)
- A lokúciós aktus vagy lokúció (angolul locutionary act) nyelvfilozófiai fogalom, a beszédaktus-elmélet egyik alapfogalma. John L. Austin elméletében a beszédaktus legelemibb, legalapvetőbb szintje: az a tett, hogy mondunk valamit. (A locutio latin kifejezés, jelentése: szólás, beszéd, beszédfordulat). Austin elméletében az illokúciós aktussal és a perlokúciós aktussal együtt létrehozott fogalomhármas egyik tagja. A lokúciós aktus szembeállítható a fogalomhármas másik két tagjával: így elkülöníthető attól, hogy mit tesz a beszélő valaminek a kimondásakor (például kért valamit), ez az illokúciós aktus; és attól is, hogy mit ér el a beszélő valaminek a kimondásával (például a hallgató teljesíti a kérését), ez pedig a perlokúciós aktus. Az emberi kommunikáció során tehát a lokúció az a szemantikai jelentés, amit voltaképpen mondunk, például: „Ugye milyen jó lenne ma apával elmenni az oviba?”, szemben az illokúcióval, amely már megnyilatkozásaink dekódolt, kommunikatív többletjelentésével azonos, az előbbi példában: „Remélem, hallasz: ma igazán elvihetnéd a gyereket te az oviba!”. A lokúció a beszédaktus direkt és explicit része, s esetenként megegyezhet az illokúciós aktussal, például kijelentések, állítások, ígéretek esetében. Az, hogy egy adott illokúcióhoz milyen lokúció rendelődik a beszédaktus során, nagyban függ az egyén nyelvhasználati szokásaitól, a kommunikációs helyzet kontextusától: a fenti példában lokúciós aktusként egy kérdés hangzott el, ez járult egy implicit számonkérés illokúciós aktusához. (hu)
|
