Property Value
dbo:abstract
  • Lolei az egykori Khmer Birodalom (a mai Roluos közelében emelt) első fővárosának, templomromja Kambodzsában. Ez a 9. század végén, 893-ban épült, Siva istennek szentelt hindu sziget-templom, egyike a régészek által Roluos csoportnak elnevezett hármas templomegyüttesnek (Pra Kó, Bakong, Lolei), amelyek az angkori terület legelső építményei. A többi templomtól eltérően, ezek a szentélyek agyagtéglából épültek, díszeiket pedig faragott gipszből készítették. Loleit az Angkor alapítójaként ismert (889-910) ősei lelkének tiszteletére, de elősorban apja, király emlékére emeltette, amelyet szimbolikusan apja építészeti főművének „szívébe”, az Indratataka baraj közepére építtetett. A 3800 méter hosszú és 800 méter széles baraj a térség legelső víztározója volt. A sziget-templom középpontjában a dévarádzsák, a hindu istenkirályok szimbóluma a linga áll. Falain, vésett szanszkrit feliratok mesélik el a templom építtetésének történetét, köztük azt az érdekességet, hogy a Lolei építtetését az új király uralkodása 5. napján kezdette meg.A Lolei templomot csak csónakkal lehetett megközelíteni, de napjainkra a szentélyt övező medence kiszáradt. (hu)

dbo:creationYear
  • 1992-01-01 (xsd:gYear)
dbo:requirement
  • I, II, III, IV
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 153401 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2078 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22469538 (xsd:integer)
prop-hu:kategória
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)

prop-hu:kritériumok
  • I, II, III, IV (hu)
  • I, II, III, IV (hu)
prop-hu:kép
  • Lolei_pillars.jpg (hu)
  • Lolei_pillars.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Lolei templom (hu)
  • Lolei templom (hu)
prop-hu:név
  • Angkor romjai (hu)
  • Angkor romjai (hu)
prop-hu:ország
  • Kambodzsa (hu)
  • Kambodzsa (hu)
prop-hu:típus
  • Kulturális helyszín (hu)
  • Kulturális helyszín (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1992 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Lolei (hu)
  • Lolei (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Angkor romjai (hu)
  • Angkor romjai (hu)
is foaf:primaryTopic of