Property Value
dbo:abstract
  • Lucius Aelius Stilo Praeconinus (Kr. e. 156 körül – Kr. e. 76 körül) lovagrendű római szónok és az egyik első római volt. Praeconinus utónevét onnan kapta, hogy apja (kikiáltó) volt; a Stilo nevet pedig írásaival érdemelte ki. A politika terén az arisztokratikus optimata párt híve volt, Kr. e. 100-ban követte a Saturninus által száműzetésbe küldött Quintus Caecilius Metellus Numidicust Rodoszra, és kétségkívül a következő évben vele együtt tért vissza onnan Rómába. Stilo nem vett részt a közéletben, nem tartott beszédeket, pusztán tanította a retorikát, illetve mások (Metellus, , , ) számára írt beszédeket, megélhetését e két tevékenységből fedezte. neki ajánlotta történeti munkáját, Cicero pedig említést tesz arról egy helyen, hogy fiatal korában még hallotta őt szónokolni. Kitűnő ismerője volt úgy a latin, mint a görög irodalomnak, őt tekintik a latin irodalomtudomány első jeles képviselőjének. Elsősorban a régi latin irodalmat tanulmányozta. Kísérletet tett az ólatin homályos szövegének megfejtésére az „Interpretatio carminum saliorum” (A Carmina Sularia magyarázata) című munkájában, másik jelentős műve az „Index comoediarum Plautinarum” (Plautus komédiáinak jegyzéke), melyben Plautus 25 komédiáját fogadta el hitelesnek. Kommentárokat írt a XII táblás törvényhez, valamint a énekeihez. Művei sajnos néhány töredék kivételével elvesztek. Egyesek szerint a írt, Cicero neve alatt fennmaradt beszéd az ő alkotása. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 24810 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3034 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20485977 (xsd:integer)
prop-hu:nemzetiség
  • római (hu)
  • római (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Lucius Aelius Stilo Praeconinus (hu)
  • Lucius Aelius Stilo Praeconinus (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of