| dbo:abstract
|
- Lucius Caecilius Metellus (i. e. 290 – i. e. 221) római politikus, hadvezér, az előkelő, plebeius származású Caecilia gens Metellus-ágának első ismert képviselője. Kr. e. 251-ben, az első pun háború idején consul volt , és kollégájával együtt Szicília szigetén harcolt a punok legendás hadvezérének, – Hannibal apjának – csapatai ellen. A harci elefántok olyannyira elrettentették a római katonákat, hogy a két consul inkább kerülte az összecsapást. Végül Pacilus visszatért Itáliába a csapatok egy részével, Hasdrubal pedig úgy vélte, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Panormusnál megtámadta Metellus állásait, azonban katasztrofális vereséget szenvedett: hadainak zöme elpusztult, elefántjait pedig elfogták a rómaiak. Ez a győzelem alapozta meg a szigeten a rómaiak fölényét, és a háború végkimenetelében is döntő volt. Nem csoda, hogy Metellus triumphust tarthatott Rómában, amelyen a zsákmányolt elefántokat is felvonultatta. Később a Metellusok által vert pénzérmék jellegzetes motívuma lett a győzelemnek emléket állító elefánt. Kr. e. 249-ben dictator helyettese (magister equitum), Kr. e. 247-ben pedig ismét consul lett, ezúttal kollégájaként. Ezekben az években semmi említésre méltó esemény sem történt. Kr. e. 243-ban pontifex maximus lett, amely tisztséget huszonkét évvel később bekövetkezett haláláig viselte. Ilyen minőségében Kr. e. 241-ben megmentette a Palladiumot a lángoló Vesta-templomból, ám közben elvesztette szeme világát. Hősi tettéért szobrot emeltek neki a Capitoliumon, és a történelemben egyedülálló módon engedélyezték számára, hogy lóvonta fogaton mehessen a senatusi ülésekre. Egyéb megtiszteltetések mellett i. e. 224-ben dictatorrá választották a népgyűlés levezetésére. Érdemeit Plinius által megőrzött halotti beszédéből ismerjük, amit fia, Quintus tartott a temetésén. (hu)
- Lucius Caecilius Metellus (i. e. 290 – i. e. 221) római politikus, hadvezér, az előkelő, plebeius származású Caecilia gens Metellus-ágának első ismert képviselője. Kr. e. 251-ben, az első pun háború idején consul volt , és kollégájával együtt Szicília szigetén harcolt a punok legendás hadvezérének, – Hannibal apjának – csapatai ellen. A harci elefántok olyannyira elrettentették a római katonákat, hogy a két consul inkább kerülte az összecsapást. Végül Pacilus visszatért Itáliába a csapatok egy részével, Hasdrubal pedig úgy vélte, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Panormusnál megtámadta Metellus állásait, azonban katasztrofális vereséget szenvedett: hadainak zöme elpusztult, elefántjait pedig elfogták a rómaiak. Ez a győzelem alapozta meg a szigeten a rómaiak fölényét, és a háború végkimenetelében is döntő volt. Nem csoda, hogy Metellus triumphust tarthatott Rómában, amelyen a zsákmányolt elefántokat is felvonultatta. Később a Metellusok által vert pénzérmék jellegzetes motívuma lett a győzelemnek emléket állító elefánt. Kr. e. 249-ben dictator helyettese (magister equitum), Kr. e. 247-ben pedig ismét consul lett, ezúttal kollégájaként. Ezekben az években semmi említésre méltó esemény sem történt. Kr. e. 243-ban pontifex maximus lett, amely tisztséget huszonkét évvel később bekövetkezett haláláig viselte. Ilyen minőségében Kr. e. 241-ben megmentette a Palladiumot a lángoló Vesta-templomból, ám közben elvesztette szeme világát. Hősi tettéért szobrot emeltek neki a Capitoliumon, és a történelemben egyedülálló módon engedélyezték számára, hogy lóvonta fogaton mehessen a senatusi ülésekre. Egyéb megtiszteltetések mellett i. e. 224-ben dictatorrá választották a népgyűlés levezetésére. Érdemeit Plinius által megőrzött halotti beszédéből ismerjük, amit fia, Quintus tartott a temetésén. (hu)
|
