Property Value
dbo:abstract
  • A Lucrinói-tó (olaszul Lago di Lucrino, latinul Lucrinus Lacus) egy tó Olaszország Campania régiójában, az Avernói-tótól északra. A Pozzuoli-öböltől mindössze egy kis földnyelv választotta el, amelyen egykoron a római út haladt keresztül. A legendák szerint ezt az utat Héraklész építette. Később római generális parancsára az utat elbontották és a tavat kikötővé alakították át. Ugyanekkor egy csatorna is épült, mely összekötötte az Avernói-tóval. A mai tó mérete (olasz nyelven „maricello” azaz kis tenger) mérete jelentősen lecsökken a Monte Nuovo vulkáni kúpjának 1538-as kiemelkedését követően. Az egykori földnyelv maradványai napjainkban csak a víz alatt láthatók. 1922-ben a tó fenekén kénes források törtek fel és a tó halállománya elpusztult a források mérgező anyagától. A római időkben halászok laktak partjain illetve jelentős osztrigatenyészetnek adott helyet, amely napjainkban is híres és melyet i. e. 100 körül alapított római szenátor. E vállalkozása mérhetetlen haszonnal járt, állítólag innen származik a tó neve is (a „lucrum” latinul am. haszon). A Lucrinói-tó partja a Baiae-ban nyaraló rómaiak egyik kedvenc kirándulóhelye volt. A tó keleti partján állt Cicero villája, amely 1538-ban víz alá került. A legendák szerint a villa kertjében egyik nap meleg vizű forrás tört fel, amelyet szembetegségek gyógyítására használtak. Augustus császárságának kezdetén a tó – a tengerrel összekötve – hadikikötő lett, neve volt. Ekkor kobozták el a villát, a katonaság számára. A tó partján ma strandfürdők épületei, nyári vendéglők és nyaralók sorakoznak. (hu)

dbo:location
dbo:wikiPageID
  • 228468 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2604 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20814283 (xsd:integer)
prop-hu:hely
  • Campania, Nápoly megye, Bacoli város (hu)

prop-hu:kép
  • Lucrino.jpg (hu)
  • Lucrino.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Lucrinói-tó (hu)
  • Lucrinói-tó (hu)
prop-hu:név
  • Lucrinói-tó (hu)
  • Lucrinói-tó (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Campania (hu)
  • Olaszország (hu)
  • Campania (hu)
  • Olaszország (hu)
prop-hu:terület
  • 0.950000 (xsd:double)
prop-hu:típus
  • krátertó (hu)
  • krátertó (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Lucrinói-tó (hu)
  • Lucrinói-tó (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Lucrinói-tó (hu)
  • (hu)
  • Lucrinói-tó (hu)
is foaf:primaryTopic of