Property Value
dbo:abstract
  • Lupita Amondi Nyong’o (Mexikóváros, 1983. március 1. –) Oscar-díjas kenyai származású mexikói színésznő. Mexikóvárosban született a kenyai politikus és oktató Peter Anyang’ Nyong’o lányaként, egyéves korától Kenyában nevelkedett. Az Egyesült Államokban járt iskolába, filmes és színművészeti szakon szerzett diplomát a -ben. Hollywoodi karrierjét produkciós asszisztensként kezdte. Első színészi szerepét a 2008-as East River című rövidfilmben kapta, ezután visszatért Kenyába, ahol a Shuga című televíziós sorozatban játszott 2009 és 2012 között. 2009-ben írója, producere és rendezője volt az In My Genes című dokumentumfilmnek. Ezt követően a színművészeti iskolában mesterfokon diplomázott. Nem sokkal ezután megkapta első komoly filmes szerepét 12 év rabszolgaság című 2013-as történelmi drámájában, ahol Patseyt, a rabszolganőt játszotta. Alakításáért számos kritikai elismerést kapott, valamint Oscar-díjat ért számára a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Ő lett az első kenyai származású és az első mexikói születésű színésznő aki Oscar-díjat vehetett át. A Broadwayn 2015-ben debütált az Eclipsed című, kritikailag igen sikeres darabban, egy árva tinédzserlány szerepében,alakításáért Tony-díjra jelölték. A 2015-ös Csillagok háborúja VII: Az ébredő Erő című kasszasikerben Maz Kanata szerepébe bújt, akit motion capture technológia segítségével személyesített meg, 2016-ban pedig A dzsungel könyvében szinkronizálta Rakshát, a farkast. 2018-ban a Fekete Párduc című Marvel-szuperhősfilmben láthatta a közönség Nakia szerepében. A színészkedésen túl Nyong’o lelkes aktivista, támogatja a műemlékvédelmet, kiáll a nemi erőszak ellen, valamint a nők és az állatok jogaiért. 2014-ben a People magazin a legszebb nőnek választotta. 2019-ben csillagot kap a Hollywood Walk of Fame-en. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1587003 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7019 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23604755 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Lupita Nyong’o (hu)
  • Lupita Nyong’o (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:voice of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:főszereplő of
is foaf:primaryTopic of