| dbo:abstract
|
- A , a lusta inicializáció programtervezési minta egy olyan taktika, amely szerint késleltetjük egy objektum létrehozását, vagy valamely számításigényes művelet elvégzését egészen addig, amíg az objektumra vagy a számítás eredményére először ténylegesen szükség lesz. Ezt tipikusan egy változó elérésére szolgáló eljárás vagy egy objektum-tulajdonság (property) definíció bevezetésével valósítjuk meg, amelyben ellenőrizzük, hogy az elérni (használni) kívánt objektum példány (vagy számítási eredmény) létezik-e már. Ha nem létezik, egy új példány kerül létrehozásra és tárolásra a kapcsolódó változóban, és ennek értéke kerül a hívónak (az adatra hivatkozó kódrészletnek) visszaadásra „éppen a kellő időben” (Just In Time) módon. Ezzel a viselkedéssel az objektum létrehozását „elhalasztják” az első használatig, amely bizonyos körülmények között (pl. az objektum ritkább használata esetén), csökkenti a rendszer válaszidejét és gyorsítja az indítást azáltal, hogy elkerüli a nagyméretű objektumok előzetes létrehozását és memóriafoglalását. (Megjegyezzük, hogy akár ellenkező hatást okozhat az általános teljesítményben, ha a késleltetett objektum létrehozás előnyeit „elhasználjuk” a rendszer indító/előkészítő fázisa során.) Több szálon futó kód esetén, a lusta inicializációval használt objektumokhoz való hozzáférést szinkronizálni kell (/mutex), a versenyhelyzet (race condition) elkerülése érdekében. A jól mutatja az alapötlet általános megvalósítását. Az erősen ez a minta rejtett veszélyeket hordoz, csakúgy mint bármely programozási szokás amely megosztott állapotokra támaszkodik. (hu)
- A , a lusta inicializáció programtervezési minta egy olyan taktika, amely szerint késleltetjük egy objektum létrehozását, vagy valamely számításigényes művelet elvégzését egészen addig, amíg az objektumra vagy a számítás eredményére először ténylegesen szükség lesz. Ezt tipikusan egy változó elérésére szolgáló eljárás vagy egy objektum-tulajdonság (property) definíció bevezetésével valósítjuk meg, amelyben ellenőrizzük, hogy az elérni (használni) kívánt objektum példány (vagy számítási eredmény) létezik-e már. Ha nem létezik, egy új példány kerül létrehozásra és tárolásra a kapcsolódó változóban, és ennek értéke kerül a hívónak (az adatra hivatkozó kódrészletnek) visszaadásra „éppen a kellő időben” (Just In Time) módon. Ezzel a viselkedéssel az objektum létrehozását „elhalasztják” az első használatig, amely bizonyos körülmények között (pl. az objektum ritkább használata esetén), csökkenti a rendszer válaszidejét és gyorsítja az indítást azáltal, hogy elkerüli a nagyméretű objektumok előzetes létrehozását és memóriafoglalását. (Megjegyezzük, hogy akár ellenkező hatást okozhat az általános teljesítményben, ha a késleltetett objektum létrehozás előnyeit „elhasználjuk” a rendszer indító/előkészítő fázisa során.) Több szálon futó kód esetén, a lusta inicializációval használt objektumokhoz való hozzáférést szinkronizálni kell (/mutex), a versenyhelyzet (race condition) elkerülése érdekében. A jól mutatja az alapötlet általános megvalósítását. Az erősen ez a minta rejtett veszélyeket hordoz, csakúgy mint bármely programozási szokás amely megosztott állapotokra támaszkodik. (hu)
|
