| dbo:abstract
|
- Az M/39 hadipuska (becenevén „Ukko-Pekka”) a szovjet gyártmányú Moszin–Nagant ismétlőpuska finn változata. A puskát a finn hadsereg használta a második világháború során. Az M/39 hadipuska a finn hadsereg második próbálkozása volt a Moszin–Nagant továbbfejlesztésére. A fegyvert gyakran illették az Ukko-Pekka becenévvel Pehr Evind Svinhufvud miniszterelnök után. Egy hadipuska kifejlesztését illetően a finn Fehér Gárda és a finn Fegyveres Erők által előterjesztett követelmények különböztek egymástól, így létrejöttek az , és puskák, melyek valamelyest eltértek egymástól, ezért egyes alkatrészeik nem voltak csereszabatosak. Habár ezek a fegyverek nem voltak olyan jók, mint amilyenek lehettek volna, ha tervezőcsapataik összefognak. A Fehér Gárda, mivel távolabb tartotta magát a bürokráciától, jobban fel tudta tárni a problémákat és jobban meg is tudta oldani őket az M/28–30 puska esetén. A Fegyveres Erőknél már más volt a helyzet, ott a sokkal több gonddal küszködő M/27 puska jelent meg. 1934 tavaszán a hadsereg végül ráébredt arra, hogy a katonáknál rendszeresített M/27 puskák nagy része konstrukciós hibák miatt használhatatlan. 1935-ben a Védelmi Minisztérium hadianyagügyi osztálya megoldást keresett erre a problémára. Úgy döntöttek, hogy kifejlesztenek egy saját tervezésű puskát, de nem sokkal később a kész tervek híján felhagytak ezzel az ötlettel. A Fehér Gárda felajánlotta M/28–30-as puskáját megoldásként, de a Fegyveres Erők ellenezte a javaslatot, mivel jobbnak találták a rövidebb csövű M/91–35 tesztpuskát, melynek 1110 mm hosszú csöve volt. A tőke és a megbízható puskák hiánya tovább késleltette a folyamatot (a finn kézifegyverek főtervezője, rendelkezett néhány tervvel, de egyik sem volt kiemelkedően jó). Leonard Grandell ezredes (a Fegyveres Erők gazdasági vezetője) tovább fokozta az ellentéteket azzal, hogy leállíttatta az M/28–30 puskák gyártását (azt akarta, hogy a Fehér Gárda és a Fegyveres Erők is az új fegyvert rendszeresítsék, és nem látta szükségét a „régi” M/28–30 puskák további gyártásának). Ezzel még inkább ingerelte a Fehér Gárdát. Nem ez volt az első és nem is az utolsó vita a Fehér Gárda és a Fegyveres Erők között. A Fegyveres Erők megpróbálta elfogadtatni saját M/91–35 puskáját anélkül, hogy összevessék a Fehér Gárda jó hírnévnek örvendő M/28–30 puskájával. Ugyanakkor a Fehér Gárda azt akarta, hogy az ő M/28–30 puskájukat fogadják el mindennemű továbbfejlesztés nélkül. Az M/91–35 puskák irányzéka különösen rossz volt. A rövid, 1110 mm-es puskacső túlzottan nagy lángcsóvát keltett a csőszájnál, különösen a régi típusú lőszerek használata közben. 1938 októberében végre a fejlesztési folyamat megindulni látszott - döntés született arról, hogy terveznek egy új fegyvert, az M/28–30 puskából kiindulva. Új csapatot állítottak fel a fegyver megtervezéséhez. Az új csapat tagjai között volt A.E. Saloranta (a Lahti-Saloranta M/26 könnyű géppuska egyik társtervezője) és Harry Mansner (az M/28–30 puska irányzékainak tervezője). 1939 február 17-én a végső tesztpuska elkészült. Az M/39 jelölést viselő fegyver a következőkben tér el az M/28–30-astól:
* Új, nehezebb puskatusa, pisztolymarkolat kialakítással. A nehéz puskatusa az M/39-est az 1930-as évek egyik legnehezebb forgó-tolózáras puskájává tette.
* Újfajta fémgyűrűket vezettek be, melyek könnyebbé tették az egész fegyver szét- és összeszerelését.
* A vállszíjat karikák segítségével lehetett a fegyverre rögzíteni, míg a korábbi Moszin–Nagant puskák puskatusán lyukat fúrtak a rögzítéshez.
* A puskacsövet módosították (nem volt olyan vastag, mint amilyet a Fehér Gárda puskáinál alkalmaztak).
* A puskacső belső átmérője nem volt olyan szűk, mint az M/28–30-nál (így a zsákmányolt szovjet lőszerek alkalmazása problémamentes volt).
* A töltényűrt a D–166 töltényhez tervezték (1936-tól ez a finn Fegyveres Erők szabvány lőszere). Különösen a vállszíj és a puskatusa módosításai később igen praktikusnak bizonyultak az M/28–30-hoz képest. 1939 április 14-én az új M/39 puskát rendszeresítették, amely lépés igen szokatlan volt, hiszen nem készült végleges prototípus és végleges tervrajz sem. A téli háború kitörésével a gyártási tervek felborultak, az összes fegyvergyárat lefoglalták más eszközök gyártásával. Az első 20 000 puska rendelésével egészen 1940 áprilisáig vártak. A finn főparancsnokság kérdéseket intézett az összes katonai alakulatnak, hogy mondják el harctéri tapasztalataikat a meglévő fegyvereikről; ezen információk felhasználásával akartak változtatásokat eszközölni az M/39 puskán. A sorozatgyártás 1940 nyarán indult a Sakonál, de a gyártás lassan folyt. Emiatt a finn katonák 1941-ig alig néhány M/39-est kaptak kézhez. A finn főparancsnokság 60 000 darabot rendelt a puskából a második világháború alatt, a Folytatólagos háború végéig nagyjából 53 500 darabot kaptak kézhez. A maradék 6500 darabot 1945-ben, nem sokkal a háború vége után gyártották. A Fehér Gárda nagyjából 20 500 darabot rendelt a Sako-tól, melyből körülbelül 10 500 darabot vehettek át a háború végéig. Ezen felül az AV3 is gyártott 30 300 darab M/39 hadipuskát. Az AV3 gyárban készült fegyverek puskacsövét a VKT (Valtion Kivääritehdas = Állami puskagyár) gyártotta, míg a Sako maga gyártott a puskacsöveket. Az M/39 sorozatgyártása 1945-ben véget ért, de kisebb mennyiségben meglévő és befejezetlen alkatrészekből egészen az 1970-es évekig gyártották. Az M/39-ből az 1990-es évek elejéig nagy mennyiség állt rendelkezésre raktárkészleten, majd Finnország nagyjából 200 000 AKM típusú gépkarabélyt vásárolt Németországtól és Kínától. Ezt követően a finn hadsereg elkezdte kiárusítani M/39 puskáit, melyekből a 2000-es évek második felére már alig maradt néhány darab. (hu)
- Az M/39 hadipuska (becenevén „Ukko-Pekka”) a szovjet gyártmányú Moszin–Nagant ismétlőpuska finn változata. A puskát a finn hadsereg használta a második világháború során. Az M/39 hadipuska a finn hadsereg második próbálkozása volt a Moszin–Nagant továbbfejlesztésére. A fegyvert gyakran illették az Ukko-Pekka becenévvel Pehr Evind Svinhufvud miniszterelnök után. Egy hadipuska kifejlesztését illetően a finn Fehér Gárda és a finn Fegyveres Erők által előterjesztett követelmények különböztek egymástól, így létrejöttek az , és puskák, melyek valamelyest eltértek egymástól, ezért egyes alkatrészeik nem voltak csereszabatosak. Habár ezek a fegyverek nem voltak olyan jók, mint amilyenek lehettek volna, ha tervezőcsapataik összefognak. A Fehér Gárda, mivel távolabb tartotta magát a bürokráciától, jobban fel tudta tárni a problémákat és jobban meg is tudta oldani őket az M/28–30 puska esetén. A Fegyveres Erőknél már más volt a helyzet, ott a sokkal több gonddal küszködő M/27 puska jelent meg. 1934 tavaszán a hadsereg végül ráébredt arra, hogy a katonáknál rendszeresített M/27 puskák nagy része konstrukciós hibák miatt használhatatlan. 1935-ben a Védelmi Minisztérium hadianyagügyi osztálya megoldást keresett erre a problémára. Úgy döntöttek, hogy kifejlesztenek egy saját tervezésű puskát, de nem sokkal később a kész tervek híján felhagytak ezzel az ötlettel. A Fehér Gárda felajánlotta M/28–30-as puskáját megoldásként, de a Fegyveres Erők ellenezte a javaslatot, mivel jobbnak találták a rövidebb csövű M/91–35 tesztpuskát, melynek 1110 mm hosszú csöve volt. A tőke és a megbízható puskák hiánya tovább késleltette a folyamatot (a finn kézifegyverek főtervezője, rendelkezett néhány tervvel, de egyik sem volt kiemelkedően jó). Leonard Grandell ezredes (a Fegyveres Erők gazdasági vezetője) tovább fokozta az ellentéteket azzal, hogy leállíttatta az M/28–30 puskák gyártását (azt akarta, hogy a Fehér Gárda és a Fegyveres Erők is az új fegyvert rendszeresítsék, és nem látta szükségét a „régi” M/28–30 puskák további gyártásának). Ezzel még inkább ingerelte a Fehér Gárdát. Nem ez volt az első és nem is az utolsó vita a Fehér Gárda és a Fegyveres Erők között. A Fegyveres Erők megpróbálta elfogadtatni saját M/91–35 puskáját anélkül, hogy összevessék a Fehér Gárda jó hírnévnek örvendő M/28–30 puskájával. Ugyanakkor a Fehér Gárda azt akarta, hogy az ő M/28–30 puskájukat fogadják el mindennemű továbbfejlesztés nélkül. Az M/91–35 puskák irányzéka különösen rossz volt. A rövid, 1110 mm-es puskacső túlzottan nagy lángcsóvát keltett a csőszájnál, különösen a régi típusú lőszerek használata közben. 1938 októberében végre a fejlesztési folyamat megindulni látszott - döntés született arról, hogy terveznek egy új fegyvert, az M/28–30 puskából kiindulva. Új csapatot állítottak fel a fegyver megtervezéséhez. Az új csapat tagjai között volt A.E. Saloranta (a Lahti-Saloranta M/26 könnyű géppuska egyik társtervezője) és Harry Mansner (az M/28–30 puska irányzékainak tervezője). 1939 február 17-én a végső tesztpuska elkészült. Az M/39 jelölést viselő fegyver a következőkben tér el az M/28–30-astól:
* Új, nehezebb puskatusa, pisztolymarkolat kialakítással. A nehéz puskatusa az M/39-est az 1930-as évek egyik legnehezebb forgó-tolózáras puskájává tette.
* Újfajta fémgyűrűket vezettek be, melyek könnyebbé tették az egész fegyver szét- és összeszerelését.
* A vállszíjat karikák segítségével lehetett a fegyverre rögzíteni, míg a korábbi Moszin–Nagant puskák puskatusán lyukat fúrtak a rögzítéshez.
* A puskacsövet módosították (nem volt olyan vastag, mint amilyet a Fehér Gárda puskáinál alkalmaztak).
* A puskacső belső átmérője nem volt olyan szűk, mint az M/28–30-nál (így a zsákmányolt szovjet lőszerek alkalmazása problémamentes volt).
* A töltényűrt a D–166 töltényhez tervezték (1936-tól ez a finn Fegyveres Erők szabvány lőszere). Különösen a vállszíj és a puskatusa módosításai később igen praktikusnak bizonyultak az M/28–30-hoz képest. 1939 április 14-én az új M/39 puskát rendszeresítették, amely lépés igen szokatlan volt, hiszen nem készült végleges prototípus és végleges tervrajz sem. A téli háború kitörésével a gyártási tervek felborultak, az összes fegyvergyárat lefoglalták más eszközök gyártásával. Az első 20 000 puska rendelésével egészen 1940 áprilisáig vártak. A finn főparancsnokság kérdéseket intézett az összes katonai alakulatnak, hogy mondják el harctéri tapasztalataikat a meglévő fegyvereikről; ezen információk felhasználásával akartak változtatásokat eszközölni az M/39 puskán. A sorozatgyártás 1940 nyarán indult a Sakonál, de a gyártás lassan folyt. Emiatt a finn katonák 1941-ig alig néhány M/39-est kaptak kézhez. A finn főparancsnokság 60 000 darabot rendelt a puskából a második világháború alatt, a Folytatólagos háború végéig nagyjából 53 500 darabot kaptak kézhez. A maradék 6500 darabot 1945-ben, nem sokkal a háború vége után gyártották. A Fehér Gárda nagyjából 20 500 darabot rendelt a Sako-tól, melyből körülbelül 10 500 darabot vehettek át a háború végéig. Ezen felül az AV3 is gyártott 30 300 darab M/39 hadipuskát. Az AV3 gyárban készült fegyverek puskacsövét a VKT (Valtion Kivääritehdas = Állami puskagyár) gyártotta, míg a Sako maga gyártott a puskacsöveket. Az M/39 sorozatgyártása 1945-ben véget ért, de kisebb mennyiségben meglévő és befejezetlen alkatrészekből egészen az 1970-es évekig gyártották. Az M/39-ből az 1990-es évek elejéig nagy mennyiség állt rendelkezésre raktárkészleten, majd Finnország nagyjából 200 000 AKM típusú gépkarabélyt vásárolt Németországtól és Kínától. Ezt követően a finn hadsereg elkezdte kiárusítani M/39 puskáit, melyekből a 2000-es évek második felére már alig maradt néhány darab. (hu)
|
