Property Value
dbo:abstract
  • Az M3-as metróvonal (észak–déli metróvonal) a budapesti metróhálózat leghosszabb vonala, mely Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között üzemel – a 2017-ben kezdődött . A Budapesten jelenleg működő metróvonalak főirányaira vonatkozó elképzelések nem új keletűek, már a földalatti vasút 20. század elején készült építési terveiben – és azt követően is – fellelhetők. Ez kézenfekvő, mivel a földalatti vasút javasolt nyomvonalai követték a forgalom, illetve az utasszállítási igény kialakult főirányát. A budapesti földalatti vasút építéséről 1950-ben hozott kormányhatározat már említést tesz az észak–déli vonal nyomvonaláról és építéséről is. Később, a kelet–nyugati vonal továbbépítését jóváhagyó 3428/1963. számú kormányhatározat már teljesen előírta az észak–déli metróvonal beruházási programjának elkészítését is. E határozat alapján 1966-ban elkészült az észak–déli, a mai M3-as vonal beruházási programjának tervdokumentációja. A Határ úti metróállomás úgy épült meg, hogy onnan a vonal Kispest felé, az Üllői út irányába bármikor továbbépíthető. Az M3-as vonal építése 1970-ben kezdődött meg; jelenlegi forgalmi hossza 16,3 km, építési hossza 17,3 km, állomásainak száma 20. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 43669 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 44703 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23910044 (xsd:integer)
prop-hu:bal
  • Év és szakasz (hu)
  • Év és szakasz (hu)
prop-hu:cím
  • A 3-as metró szakaszainak átadása (hu)

prop-hu:címHáttér
  • #007baa (hu)
  • #007baa (hu)
prop-hu:előzőLink
prop-hu:helyzet
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:jobb
  • szakaszhossz (hu)
  • szakaszhossz (hu)
prop-hu:járműtelep
  • Kőér utca (hu)
  • Kőér utca (hu)
prop-hu:járművekSzáma
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Budapest M3 Metro.svg (hu)
  • Budapest M3 Metro.svg (hu)
prop-hu:következőLink
prop-hu:másNéven
  • Észak–déli metróvonal (hu)
  • Észak–déli metróvonal (hu)
prop-hu:nyomtáv
  • 1435 (xsd:integer)
prop-hu:rekonstrukciókÉvei
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:sebesség
  • 70 (xsd:integer)
prop-hu:szövegSzín
  • #ffffff (hu)
  • #ffffff (hu)
prop-hu:táblaszélesség
  • 500 (xsd:integer)
prop-hu:térkép
  • Budapest metro network 3.svg (hu)
  • Budapest metro network 3.svg (hu)
prop-hu:vonalHossza
  • 17.300000 (xsd:double)
prop-hu:vonalNeve
  • Budapesti M3-as metróvonal (hu)
  • Budapesti M3-as metróvonal (hu)
prop-hu:vonalSzínkódja
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állomásokSzáma
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:áramellátás
  • 750 (xsd:integer)
prop-hu:átadás
  • --12-31
dct:subject
rdfs:label
  • M3-as metróvonal (hu)
  • M3-as metróvonal (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előzőLink of
is prop-hu:következőLink of
is foaf:primaryTopic of