Property Value
dbo:abstract
  • A Spirit (MER-A) az amerikai Mars Exploration Rover program első robotja volt, amelyet a NASA 2003-ban küldött a Marsra, a belsejébe. A program másik marsjárója az Opportunity (MER-B). A két robot tudományos célja a Mars felszínének kémiai és fizikai vizsgálata volt, elsősorban abból a szempontból, hogy a talaj tartalmazott-e vizet valamikor, illetve ez a víz alkalmas volt-e valamilyen életforma fenntartására. Mindkét leszállóhelyet úgy választották ki, hogy az addigi felvételek alapján ezeken a területeken látszódott a hajdani felszíni víz nyoma. Mindkét szonda bizonyítékokat talált a valamikori víz jelenlétére a Marson. A két marsjárót hivatalosan 90 napos élettartamra tervezték, mivel a kutatók eredeti feltételezése szerint ennyi idő múlva a napelem-táblákra ülepedő por miatt nem juthatnak több energiához. Nem számoltak azonban a Mars légköri aktivitásával, ami folyamatosan megtisztította a napelemtáblákat. Így a Spirit 2010-ig képes volt az adatok továbbítására, ami váratlan sikernek számított. 2010. március 22-én a robottal megszakadt a kapcsolat. A NASA 2011. május 24-ével befejezettnek nyilvánította a küldetést. A Spirit a Marson összesen 7730,5 métert tett meg. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 41861 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11103 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22924076 (xsd:integer)
prop-hu:célégitest
prop-hu:fékezésMódja
prop-hu:indításDátuma
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • NASA Mars Rover.jpg (hu)
  • NASA Mars Rover.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • (hu)
  • A Spirit a Mars felszínén (hu)
  • (hu)
  • A Spirit a Mars felszínén (hu)
prop-hu:küldetésTípusa
  • rover (hu)
  • rover (hu)
prop-hu:küldetésVége
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:leszállásHelye
prop-hu:megérkezés
  • 2004 (xsd:integer)
prop-hu:nssdcId
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • MER-A Spirit (hu)
  • MER-A Spirit (hu)
prop-hu:tömeg
  • 185.0
prop-hu:weboldal
  • www.jpl.nasa.gov/missions/mer/daily.cfm (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:űrügynökség
dct:subject
rdfs:label
  • MER-A Spirit (hu)
  • MER-A Spirit (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of